Hirdetés

Egyre több a videojátékokhoz köthető ösztöndíjas program

|

Újabb lehetőségek nyíltak meg a játékosok előtt, hogy hobbijukon keresztül tudják fizetni oktatásukat.

Hirdetés

Az e-sport térhódításával nem csak a bajnokságok nyereményalapja és a profik száma növekszik, de egyre több felsőoktatási intézmény ismeri fel az ebben rejlő lehetőségeket. Az USA-ban élő diákok előtt ismét megnyílt néhány új lehetőség, amivel megkönnyíthetik egyetemi éveik finanszírozását.

Hirdetés

Tavaly számos külföldi iskola indított videojátékos ösztöndíj programot, de talán a legkiemelkedőbb ezek közül az Irvine-ban található Kaliforniai Egyetem. Itt rajtolt el 2016. őszén a League of Legends ösztöndíj, amelynek keretében tíz diák, legfeljebb négy évig tanulhat az intézményben. Ráadásul a Riot is beszállt a kezdeményezésbe, és egy vadonatúj internetkávézót hozott létre az egyetemi kampuszon, ahol a diákok szabadon gyakorolhatnak.

Nemrég jött a hír, hogy ugyanez az iskola egy Overwatch programot is elindít idén ősszel, amely során fedezik a 2500 dolláros oktatási díjat, a diákoknak pedig cserébe különféle elvárásoknak kell megfelelniük. Az ajánlat szerint az ösztöndíjjal tanulóknak heti 15-20 órát kell Overwatch gyakorlással tölteniük, csapatmegbeszélésekre és különféle versenyekre kell járniuk, de az is fontos, hogy eddzenek és közösségi munkát is vállaljanak. A Kaliforniai Egyetem Overwatch csapata egyébként egész jól teljesít, tavaly megnyerték az iskolák közti Tespa Summer Series versenyt is, de mindig jól jöhet az utánpótlás.

Azonban nem csak e-sport játékokhoz kötődő programok vannak az USA-ban. Az Apex Minecraft Hosting például 2000 dolláros ösztöndíjat ajánl fel egy esszé megírásáért. A feltételek között szerepel, hogy csak azok indulhatnak, akik állampolgársággal rendelkeznek az Egyesült Államokban, gimnáziumban vagy felsőoktatási intézményben tanulnak, és minimum 3-as tanulmányi átlaggal rendelkeznek. Ha a jelentkező megfelel az elvárásoknak, akkor egy 500 szavas esszét kell írnia arról, hogy a Minecraftnak milyen szerepe lehet az oktatásban és a karrierépítésben.

Már most is több országban van hasonló lehetőség, de könnyen elképzelhető, hogy hamarosan még több iskola csatlakozik a kezdeményezéshez, és kínál majd diákjainak videojátékos ösztöndíj programokat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)