Hirdetés

Faker visszatért, és győzelemre vitte csapatát a League of Legends világbajnokságon

|

Minden idők egyik legjobb LoL e-sportolója ismét bizonyított: a T1 nyerte a Worlds 2023-at.

Hirdetés

Lee "Faker" Sang-hyeok (magyarosan Szanghjok) vitathatatlanul a League of Legends e-sport egyik legkiemelkedőbb alakja. A dél-koreai játékos tíz évvel ezelőtt kezdte karrierjét az SK Telecom T1 színeiben, tíz alkalommal segítette csapatát a koreai bajnokságban győzelemhez, eddig háromszor lett világbajnok, és kétszer a Mid-Season Invitational első helyét is behúzta.

Itthoni idő szerint ma reggel zajlott a Worlds 2023 döntője, ahol a most már simán T1 néven működő csapat színeiben ismét elvitte a trófeát, 3-0-ra legyőzve a Weibo Gaminget.

Hirdetés

Ez azért is nagy szó, mert a T1 tavaly a DRX-től kapott ki, 2021-ben és 2019-ben pedig az elődöntőben búcsúzott, és a 2022-es LCK Spring óta nem tudott győzni a rangos versenyeken, a második-harmadik helyig jutott csupán (ami szintén nem elhanyagolható eredmény, de nem is győzelem).

Faker idén csuklósérülése miatt kénytelen volt kihagyni a Summer Splitet, de ősszel már egyértelmű volt, hogy jobban van, és nincs akadálya, hogy a Worlds 2023-on a T1-et erősítse. A játékos szerződése a 2025-ös szezonig szól jelenleg.

A Worlds 2023 döntő mérkőzését, amit rekord sokan, több mint 6 millióan követtek élőben, és amivel a T1 negyedszer is elvitte a trófeát, alább nézhetitek vissza.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)