Harminc fps-nél többet nem is lát az emberi szem - mondogatták sokáig azok az elsősorban konzolos játékosok, akiknek a hardvere legfeljebb ilyen képkockaszámmal tudta futtatni kedvenc játékait, és maximálisan elégedettek is voltak a végeredménnyel. Elvégre ha a filmeket a mai napig 24 képkocka/másodperces sebességgel rögzítik és játsszák, miért vágyna bárki ennek a sokszorosára?
A helyzet azonban az, hogy a játékoknál ez másképp működik, ma már a belépőszintű gamerlaptopokba is legalább 144 Hz-es panelek kerülnek, de létezik 165, 240, 300 és 360 Hz-es kijelző is, sőt egyszer talán az 1000 Hz-ig is eljutunk. Akik már váltottak, soha nem akarnak visszatérni egy hagyományos kijelzőhöz, de tényleg komoly előnyt lehet kovácsolni egy gyorsabb monitorból?
Van géped hozzá?
Mielőtt elrohannál a kedvenc elektronikai áruházadba egy új gamermonitorért, előbb érdemes meggyőződnöd arról, hogy a géped képes is lesz azt kihajtani. A legtöbb kompetitív játék tervezésekor és optimalizálásakor a fejlesztők is szem előtt tartják ezeket a szempontokat, ezért van az, hogy a League of Legends és a Valorant gyakorlatilag egy krumplin is elfut. A játékok nagy részében bekapcsolhatod a futtatásra vonatkozó metrikus adatokat, így szemmel tarthatod a képkockaszámot.
Ha nem tudod úgy finomhangolni a beállításokat, hogy a géped a kedvenc játékodban konzisztensen tartani tudja a kitűzött fps-t, akkor azon semmilyen gamermonitor nem segít. Ha a képkockaszám 50-150 között ugrál, a világ legjobb gamermonitorával sem lesz élvezhetőbb a játékmenet. Ha nem tudjuk megütni a célszámot, ne költsünk fölöslegesen egy olyan monitorra, amely magasabb képfrissítéssel dolgozik.
A több nem mindig jobb
De mire is jó a magas képkockaszám? Minél gyakrabban küld adatokat a videokártyád a monitorodnak, annál frissebb képet látsz, annál közelebb kerülsz a valós idejű ábrázoláshoz. Ha a monitorod is tartani tudja ezzel a lépést, akkor egy folytonosabb képet, folyamatosabb mozgást kapsz, az új elemek pedig gyorsabban bukkannak fel a monitorodon. Ennek köszönhetően képes vagy gyorsabban reagálni, például egy sarok mögül felbukkanó ellenfélre vagy egy képesség animációjára, ami dönthet élet és halál közt. Ha azonban a kijelződ nem képes lépést tartani a videokártyáddal, előfordulhat, hogy a GPU akkor küld új képkockát, amikor még az előzőt rajzolja ki a panel, ami úgynevezett "screen-tearinghez" vezethet.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
Ezt kiküszöbölheted a játékokba épített V-sync bekapcsolásával, de egy kompetitív cím esetén ennél nagyobb hibát talán el sem követhetsz: a V-sync ugyanis arra kényszeríti a videokártyát, hogy várjon a monitorra, ami fölösleges input laggal nehezíti meg a dolgodat, és lassítja a reakcióidat. Az AMD FreeSync és az Nvidia G-Sync techológiái segítenek abban, hogy a videokártya és a monitor tandemben, szinkronban dolgozzon, sokan azonban úgy próbálnak meg küzdeni a screen-tearing ellen, hogy még többet csinálnak belőle: annyira feltolják a képkockaszámot, amennyire csak lehet, így az esetleges szakadások is csak nagyon rövid ideig látszódnak. Ezt hivatott egyébként teljesen megszüntetni az Nvidia Reflex technológiája, amivel YouTube-csatornánkon is foglalkoztunk korábban a 3000-es RTX kártyák tesztjeinél.
Csökkenő hozam
És hogy mekkora ugrást jelent egy fejlettebb panel a gyakorlatban? Egy tradicionális 60 Hz-es monitor 16,67 milliszekundumonként rajzol ki új képkockát, míg egy 144 Hz-es panel esetében ez mindössze 6,94 ms, vagyis durván kétszer frissebb a monitorra kerülő információ. Egy 240 Hz-es panel 4,17 ms-t, míg egy 360 Hz-es kijelző 2,78 ms-t jelent, vagyis a különbségek már szinte észrevehetetlenül kicsik, messze nem profitálsz belőlük annyit, mint a 60-ról 144 Hz-re való ugrással. Az újabb technológiák terjedése viszont folyamatosan nyomja lefelé a gamingben ma már belépőszintnek számító 144 Hz-es kijelzők árát, így ha valaki eddig nem váltott, mielőbb tegyen egy próbát, nem fogja megbánni.
