Hirdetés

League of Legends - a Fnatic Rekkles 2 pentája után emelte fel az európai bajnoki kupát

|

Tegnap véget ért az európai LCS döntője, ahol a G2 és a Fnatic csaptak össze.

Hirdetés

Mondhatnánk, hogy egyoldalú volt a tegnap esti EULCS döntő, de egy picit hazudnánk. A G2 ugyanis nem volt annyira rossz, mint amennyire a statisztikákon látszik. A Perkz köré épült csapatnak ügyes mozdulatai voltak a meccsek elején, de a Fnatic egyszerűen jobban játszott.

Hirdetés

A sárga csapat a mérkőzések közepétől mindhárom körben átvette a gyeplőt, és megmutatták, hogy milyen az, amikor hideg fejjel, taktikázva használják ki a League of Legends térképét. Az ügyes csapatjáték mellett Martin "Rekkles" Larsson csillogott a legfényesebben. Az ADC-veterán számtalan emlékezetes mérkőzése mellé felírhatja a tegnapi találkozót is. Rekkles nem halt meg egyszer sem a 3 kör alatt, és elhozott 2 penta killt is.

A döntő vége kifejezetten szórakoztatóra sikerült, amikor az egész csapat egy Ryze ultival beteleportált a G2 kútjára, és kivégezték az utolsó állva maradt emberüket is.

Már csak azt reméljük, hogy a Fnatic megtartja ezt a lendületét a 2018-as Mid Season Invitationalig.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)