Hirdetés

Miért forgatják az e-sportolók a billentyűzetüket?

|

Biztosan láttad már, hogy az e-sportolók és streamerek előtt nem egyenesen, hanem valamilyen furcsa szögben áll a klaviatúra. Megvan ennek az előnye és hátránya is.

Hirdetés

Évtizedes hagyománya van az e-sportolók és úgy általában a gamerek körében, kiváltképp az FPS-játékok világában a billentyűzet forgatásának. A technikát, amiből ma már előnyt próbálnak kovácsolni az e-sportolók játék közben, valójában a szükség szülte. Az ezredforduló környékén még messze nem olyan körülmények között játszottak az átlaggamerek, mint most, és egyáltalán nem a mai feltételek mellett versenyeztek az akkori kompetitív játékosok.

Húsz éve még nem voltak 60 százalékos TKL (tenkeyless, vagyis numerikus rész nélküli) billentyűzetek, és persze sehol sem láthattunk még dedikáltan gamerekre szakosodott bútorgyártókat. Álmodni sem mertünk hatalmas, RGB-vel megvilágított asztallapokról, beépített kábelcsatornával; a legtöbben kiszuperált íróasztalokon játszottak, amelyeknek legalább a felét a hatalmas CRT-monitor foglalta el.

Hirdetés

Márpedig ha az ember nem a Quake-ben vagy a Warcraft 3-ban, hanem a Counter-Strike-ban akart érvényesülni, akkor szüksége volt a helyre. A taktikai lövöldéket a legtöbben alacsony egérérzékenységgel játsszák, hiszen így lehet a legprecízebben lekövetni mozgó célpontokat vagy kompenzálni a fegyver visszarúgását, ehhez azonban sok helyre van szükség, ahol kényelmesen lehet mozgatni az egeret. A legtöbben tehát azért kezdték el forgatni a billentyűzetüket, mert így nyerhettek néhány extra centi mozgásteret az egerüknek. De még ha valaki otthon kényelmesen el is terpeszkedett, a versenyeken rozoga asztalok és műanyag kempingszékek voltak összezsúfolva egy hatalmas csarnokban, így aki nyerni akart, annak alkalmazkodnia kellett ezekhez a körülményekhez és a helyhiányhoz is.

Mennyi az annyi?

A különböző technikákat attól függően különböztetjük meg egymástól, hogy a billentyűzet hány fokos szöget zár be az asztal élével. Természetesen vannak olyanok, akiknél ez nulla, mert egyáltalán nem forgatják a perifériát, sőt láttunk már "negatív" irányba forgatott tasztatúrákat is. Akik nem FPS, hanem RTS vagy MOBA műfajban versengenek, azok általában a gépelésnél is használt egyenes megoldást alkalmazzák, ilyenkor az ember kisujja alapjáraton is kicsit begörbül. A következő kategóriába azokat soroljuk, akik 5-15 fokos dőlésszöget alkalmaznak, magam is ebben a csoportba tartozom. Így nem kell annyira begörbíteni a kisujjunkat ahhoz, hogy elérjük a Ctrl gombot, a Space felett található C, V és B billentyűket pedig a hüvelykujjunkkal is könnyen lenyomhatjuk. Ha helyet is akarunk spórolni, akkor ennél még több kell: a 45 fokban elforgatott billentyűzetek hasonló előnyökkel járnak, mint az előző kategória, ugyanakkor jóval több szabad terület marad mellettük az asztalon. És végül nem mehetünk el szó nélkül a sokak által élhetetlennek tűnő derékszögű, vagyis 90 fokos forgatás mellett. Bár ez a módszer fájdalmasnak tűnik, sok profi, köztük a világ legjobb Fortnite-játékosának tartott Tfue is használja.

Előnyök és hátrányok

Az extra helyről már beszéltünk pozitívumként, aki pedig akár csak most, olvasás közben kipróbálta a forgatást, azonnal érezhette, hogy mennyivel kevésbé terheli a csuklóját, hogy nincs folyamatosan kifelé feszítve a kézfeje, ami hosszú távon egyértelműen kedvező, ráadásul sokkal több gombot ér el nyújtózkodás nélkül. Emellett kutatások bizonyítják, hogy pszichológiai előnyei is vannak a trükknek: mivel ilyenkor a könyökünk az asztalon pihen, előre dőlünk, fokozott koncentrációs állapotba kerülünk, és sokkal jobban tudunk a játékra figyelni, mintha hátra dőlve fetrengenénk a székben.

Annak ellenére azonban, hogy még mindig ott zúg a fülünkben, hogy "Kisfiam, ne nézd olyan közelről a képernyőt, tönkremegy a szemed!", nem ez a legkomolyabb veszélyforrás a monitorra tapadás következtében. Mivel a gerinc nem a természetes pozíciójában van, a környező izmoknak folyamatosan dolgozniuk kell, a nyaki izmaink pedig próbálják hátra feszíteni a fejünket, ami fájdalomhoz vezethet. Ez a fajta megterhelés pedig idővel a szem-kéz koordináció és a reakcióidő romlását eredményezi.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Összességében tehát elmondható, hogy ha valaki eddig katonás rendben tartotta a billentyűzetét még játék közben is, érdemes lehet kísérleteznie a forgatással akkor is, ha böhöm nagy asztala van, hiszen nem véletlenül alkalmazzák a trükköt a profi e-sportolók. Ugyanakkor az a legfontosabb, hogy mindig kényelmesen, egészségügyi és ergonómiai szempontokat szem előtt tartva játsszunk, a nem megfelelő testtartás ugyanis - billentyűzet forgatástól függetlenül - hosszú távon komoly problémákat okozhat.

A legfurább játékos

A világ legjobb Counter-Strike-játékosai közt tartják számon a török Özgür "woxic" Ekert, aki nem elég, hogy balkezes, és ebből adódóan már fordítva tartja az egeret és a billentyűzetet, egy olyan kis asztallal kezdte a pályafutását, amit a legtöbben kinevetnének. Ez azonban nem állította meg az ifjú titánt, a helyhiányt pedig a billentyűzet forgatása helyett az egérérzékenység növelésével hidalta át. Woxic egere négyszer érzékenyebb, mint az átlagos CS:GO-profiké, így mások számára teljesen értelmezhetetlen beállításokkal játszik, de így is fel tudta küzdeni magát a legjobbak közé.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)