Hirdetés

Hamarosan Twitteren nézhetjük a legnagyobb esport versenyeket

|

A közösségi oldal két vállalattal is megállapodást kötött, így megkapták a jogokat, hogy közvetíthessék a legnépszerűbb bajnokságokat.

Hirdetés

Ma jelentette be a Twitter, hogy szerződést kötöttek az ESL-lel és a Dreamhackkel, így már a héten élvezhetjük a közösségi oldalon az IEM Katowice keretében megrendezett profi versenyeket.

A tervek szerint több mint 15 eseményt fognak közvetíteni a Twitteren, köztük az ESL One versenyeket, és az áprilisi Dreamhack Austintól kezdve az összes idei Dreamhack bajnokságot. Emellett az ESL számos műsorral is készül, köztük egy hetente jelentkező, nagyjából fél órás összefoglalóval, amiben kulisszatitkokba is betekintést kapunk. Nagyjából 1500 órányi tartalomra lehet számítani.

Az eSport nagyon gyors ütemben fejlődik, és ennek a kollaborációnak köszönhetően még jobban meg tudjuk szólítani majd azt a játékos közösséget, akik amúgy is a Twittert használják az új tartalmak elérésére. (…) Az olyan vezető esport vállalatokkal való társulásnak köszönhetően, mint az ESL vagy a DreamHack, egy helyre tudjuk összehozni a legjobb élő közvetítéseket és beszélgetéseket.

- nyilatkozott Anthony Noto, a Twitter ügyvezető igazgatója.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)