Hirdetés

Váltsa a lovaglást az e-sport az öttusában?

|

Ezt nem más, mint Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó vetette fel.

Hirdetés

Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa-szövetség elnöke nemrég már tényként beszélt arról, hogy kiveszik a lovaglást az öttusa sportágai közül, ugyanakkor azt is elárulta, hogy a korábbi találgatásokkal ellentétben nem a kerékpározás fog bekerülni a helyére. A döntés komoly ellenézéseket váltott ki sokakból, hazánkban is immár több mint száz korábbi és jelenlegi öttusázó sportoló kérte nyílt levélben a magyar szövetséget, hogy tiltakozzanak mindezek ellen - nem mintha ez sok vizet zavarna, hiszen jelenleg a sportág túlélése a tét.

Éppen ezért nem írta alá a nyílt levelet Mizsér Attila sem. Mizsér az 1988-as szöuli olimpián szerzett öttusa aranyat csapatban, világbajnokságokon pedig egyéniben, csapatban és váltóban is akasztottak már aranyérmet a nyakába.

Hirdetés

A sportágon belül hatalmas névnek számító Mizsér így indokolta meg döntését: 

"Igen, minősíthetetlen a nemzetközi szövetség eljárása, a sportolók feje fölött átnyúlva nem lehet dönteni ebben a fontos kérdésben. De mindent felülír, hogy az öttusa maradjon olimpiai sportág."

Ezt követően teljesen közérthetően levezette, jelenleg mi a gond a lovaglással. És véleménye szerint egyáltalán nem a "randomfaktor", amire sokan panaszkodnak a lovaglás esetén. Szöuli olimpiai bajnoka így fogalmazott:

"Néhány lovat minden tagszövetség képes fenntartani, de százat, amennyi egy verseny megrendezéséhez kell, csak tíz, legfeljebb tizenöt. Márpedig valamennyi országra illik tekintettel lenni, avagy a NOB, az UIPM felől nézve jogos elvárás a globális lefedettség, sok-sok aktív tagországgal."

A nagy csavar viszont csak ezután jött. Mizsér ugyanis kitért arra is, hogy ő személy szerint el is olvasta a nemzetközi szövetség szempontrendszerét, amelyben az áll, hogy az UIPM a NOB által jelenleg elfogadott sportágakon kívüli sportot fognak beválogatni a lovaglás helyére. És itt jött a nagy ötlet, ehhez viszont kell egy kis történelemlecke. 

Hirdetés

Az újkori öttusa Pierre de Coubertin báró javaslatára született meg. Eredetileg a báró atlétikai sportokat akart kizárólag beválogatni az öt sportág közé (az ókorban még az öttusa öt versenyszáma a távolugrás, stadionfutás, diszkoszvetés, gerelyhajítás és birkózás volt), de az 1912-es stockholmi olimpia szervezői inkább azt javasolták neki, hogy a modern kornak megfelelő sportokra kellene cserélni az eredeti ötöst. Éppen ezért emelte ki Mizsér is, hogy a rugalmasság legalább annyira coubertini örökség, mint a hagyománytisztelet.

Egyébként az 1912-es olimpiára született meg az öttusa sportágait összefogó mese is, mely szerint egy katonai küldöncnek a folyó túlpartjára kell eljuttatnia egy fontos üzenetet. A kalandja során felmerülő próbatételeket szimbolizálták az egyes sportágak. Ez a kis történet annyira bevált, hogy kezdetben szinte kizárólag csak katonák indultak ebben a versenyszámban, a korabeli fotókon ezért látni minden versenyzőt egyenruhában. 

De most kanyarodjunk vissza a jelenhez, hiszen Mizsér Attila ledobta az atomot:

"A 21. századi fiatalok digitális függőségben élnek, sőt egyre inkább attól szenvednek. Tudósok már ma megelőlegezik, az ezzel járó tömeges depresszió hatalmas kihívást jelent majd a társadalmaknak. Ha a jelenkori eszményképből indulunk ki, akkor a modern öttusának erre kell pedagógiai beágyazottságú választ adnia. Éppen ezért én cseppet sem tartanám ördögtől valónak, ha az öttusa az e-sport irányába nyitna."

A magyar öttusasport egyik legprominensebb alapja tehát egyáltalán nem tartja lehetetlennek azt, hogy az e-sport az öttusa részeként asszimilálódjon az olimpiába. 

A kérdés adott: szerintetek működne az öttusa a vívás, a lövészet, az úszás, a terepfutás és valamiféle e-sport kombinációjaként is? Ha igen, akkor mely videojáték vagy e-sporthoz köthető megmérettetés lenne erre a legalkalmasabb?

Még van mit mesélnünk neked, minden érdekességet megtalálsz itt!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)