Hirdetés

Több százezer dollárt gyűjtöttek össze streamerek az ausztrál tűzvész elleni harc megsegítésére

|

A súlyos természeti katasztrófa összehozott egy csoportnyi videóst, akik tartottak egy maratoni élő adást.

Hirdetés

Ausztráliában éppen nyár van, és az utóbbi idők egyik legsúlyosabb tűzvésze tombol a szigetországban. Becslések szerint több mint egymilliárd állat veszett oda a katasztrófában, többezer otthon vált a lángok martalékává, és a számtalan kitelepített ember mellett többen életüket is vesztették.

A fentiek tekintetében értelemszerűen minden segítség elkel, és néhány streamer nemrég úgy döntött, a maguk módján segítenek. Az Ausztráliából származó Loserfruit, Fasffy és Crayator egy hosszú és tartalmas élő közvetítést tartottak, amely során 15 ezer ausztrál dollárt, azaz valamivel több mint 3 millió forintot szerettek volna összegyűjteni jótékony célra. Ezt meglepő módon kevesebb mint egy óra alatt sikerült túlszárnyalni, és hamar felpörögtek az események.

Később egy seregnyi vendégvideós csatlakozott a streamhez, akik közül sokan szintén ausztrálok voltak. A műsor során leginkább beszélgettek a résztvevők, különböző kihívásokat teljesítettek, videókat néztek a szigetországban tomboló tűzről, és megvitatták annak súlyos hatásait is. Sőt, néhány alkalommal még egy ausztrál tradíció, a cipőből való ivás, vagyis a "shoey" is előkerült. Teltek-múltak az órák, és a végül 36 órásra kitolt livestream alatt elég tetemes összeget sikerült összegyűjteniük a videósoknak és nézőiknek.

A teljes adás során nagyjából 318 511 ausztrál dollár gyűlt össze, ami átszámítva több mint 65 millió forintnak felel meg. Az óriási adomány a New South Wales Rural Fire Service, az ausztrál Vöröskereszt, valamint a vadvilág mentésével foglalkozó WIRES nevű szervezet között kerül szétosztásra.

Hatalmas elismerés jár a streamereknek és mindenkinek, aki kivette a részét ebből a nem mindennapi jótékonykodásból.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)