Hirdetés

Akella - GamesCom felhozatal

|

A moszkvai fejlesztő- és kiadóvállalat a következő játékokat mutatja be a kölni GamesCom alatt.

Hirdetés

A jelenleg több, mint 300 főt foglalkoztató orosz céget még 1993-ban alapították, s bár elsősorban a hazai piac igényeinek kielégítésére jött létre, nemzetközi vizeken is aratott már sikert.



Az augusztus 19 és 23 között megrendezendő GamesCom a lipcsei Games Convention szolgáltatásaival és lehetőségeivel elégedetlen piaci szereplők nyomására jött létre. Történt ez annak ellenére, hogy a hozzánk közelebb megrendezett esemény tavaly jócskán felülmúlt minden korábbi várakozást úgy a látogatók, mint a kiállítók számát illetően. Idén is lesz elvileg, csak épp a fontosabb kiadók és fejlesztők elpártolása miatt az online, a mobil és a casual játékok híveinek javallott felkeresése.



Lássuk tehát, hogy a kölni show mellett voksoló Akella mivel igyekszik elkápráztatni bennünket! Bizonyára feltűnik majd a Jagged Alliance 3 és a Postal 3 hiánya. Úgy tűnik, ezekre a címekre még nagyon sokat kell várnunk.

Disciples III: Renaissance (körökre osztott fantasy stratégia - PC)

Numen: Contest of Heroes (mitológiai alapokon nyugvó akció-rpg - PC)

Pound of Ground (humoros zombimészárlás - PC)

A Stroke of Fate: Operation Valkirie (második világháborús kalandjáték - PC)

Dead Mountaineer's Hotel (misztikus kalandjáték egy 1970-es orosz sci-fi nyomán - PC)

The Bad, the Ugly and the Sober (akcióelemekkel bővített western kalandjáték - PC)

Susan Rose: Delicate Murder (nyomozós kalandjáték a legnépszerűbb kortárs orosz író, Daria Dontsova műve alapján - PC)

Susan Rose: Mysterious Child (detto)

 

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)