Hirdetés

Dungeon Siege 3 képek és infók

|

A GamesCom alkalmából tíz új képpel bizonyítja az Obsidian, hogy vannak jó grafikusai, csak eddig nem engedték őket dolgozni.

Hirdetés

Mint már bizonyára mindannyian tudjátok, a Square Enix megvásárolta a Dungeon Siege franchise jogait, s a harmadik részt az Obsidian Entertainmentre bízta a sorozat szülőatyja, Chris Taylor felügyelete mellett.



Nos, a kaliforniai srácok alaposan összekutyulták a régi receptet, saját fűszerkeverékükből adva hozzá egy keveset, elvéve ebből, helyette belerakva abból, hogy végül egy egészen újszerű Dungeon Siege 3-mal rukkoljanak elő. Tessék szépen elfelejteni a korábbi fejlődési rendszert, helyette XP alapú szintlépéssel kell megbarátkoznunk. A harcrendszer is változtatásoknak esett áldozatul. Jelenleg úgy fest, hogy küzdelem során lassan feltöltődik egy fókuszmérő, amit ún. fókusz-támadásokkal tudunk ismét lenullázni, amelyek nyilván látványosabbak és hatékonyabbak a sima kardsuhogtatásnál. Ezzel azonban még nem értünk a történet végére, ugyanis a fókusz-támadást követően energiagömböket tudunk felszedni a lekaszabolt ellenfél teteméről, amelyeket még brutálisabb erő-támadásokra válthatunk be.

További képek a galériában



A GamesCom során bemutatott verzióban két kasztot szerepeltettek, a paladint és a varázslót, de ennél azért több lesz, pánikra semmi ok.
A Dungeon Siege 3 történetéről, a kalandozó csapat maximális méretéről, a további kasztokról, a játékidő hosszáról majd csak később nyilatkoznak a fejlesztők, de annyit már elárultak, hogy akár ketten is játszhatunk egyetlen gép előtt ülve. Míg az egyik játékos egérrel és billentyűzettel felszerelkezve vívja meg csatáit, a másik egy Xbox 360 kontrollerrel nyújt segédkezet neki.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)