Hirdetés

PlayStation 4-ekkel tanulnak a koreai egyetemisták

|

Egy dél-koreai egyetem összeállt a Sonyval, és létrehoztak egy kurzust, amelynek keretein belül a diákok a PlayStationről tanulnak. Persze saját termet is kaptak hozzá, DualShock asztalokkal.

Hirdetés

A játékvilág egyre jobban beférkőzik a felsőoktatásba. A WoW EULA-ját már néhány éve is felhasználták, hogy azon keresztül tanítsanak meg különböző rendelkezéseket, egy amerikai egyetemre pedig már nem csak a szokásos sportösztöndíjakkal lehet bejutni, hanem szeretettel várják a feltörekvő League of Legends játékosokat is. 

Most a dél-koreai Sangmyung egyetem indít új gyakorlatot, ahol a kurzus középpontjában a PlayStation áll. A Sony természetesen készséggel adott meg minden segítséget a megfelelő tanterem kialakításához, ahol a diákok párban ülnek majd a Dualshock kontrollerre emlékeztető asztalok mögött, amelyekhez természetesen PlayStation 4 és PS Vita is jár.

A 3 kredites kurzus során szó lesz játék- és konzoltörténelemről, grafikai megvalósításról, online gamingről és a különböző marketingmegoldásokról is. Az órákat vendégelőadók és egy helyi játékfejlesztőnél tett látogatás is színesíti majd. A terem egyébként nemcsak az órák alatt áll a diákok rendelkezésére, ha épp nem zajlik oktatás, bárki szabadon játszhat a konzolokon.

Ti örülnétek, ha a magyar felsőoktatásban is felbukkanna valami hasonló?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)