Hirdetés

GameStar tábor - ilyen volt 2012-ben

|

Idei visszaemlékezésünk végére érve a 2012-es szintén velencei, szintén GameStar Tábort tekinthetitek meg. És tekintsétek is.

Hirdetés

Két évvel ezelőtt, a GameStar tábor 2011. megrendezésének idején olyannyira megtetszett az IFI Szálló, hogy egy évvel később visszatértünk a Velencei-tó partján fekvő létesítménybe. Milyen jól tettük.

Az utóbbi két összefoglalóba rengeteg videót sikerült beszúrni, azonban a tavalyi tábor kicsit pörgősebbre sikeredett, mint vártuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem gyönyörködhettek a felvételekben, de annyit megígérthetünk, hogy most lényegesen több videót rögzítünk, és több meglepetéssel is készülünk mind a táborozók, mind az otthon maradók számára. Na de nem spoilerezünk, inkább nézzük most meg együtt a GameStar Tábor 2012. nulladik és első napjának összefoglalóját, melyben RG, Chavalier és Gyu egy szobron elmélkednek, de láthattok egy kis Mortal Kombatozást is, a táborozók pedig gépeiket szerelik össze.

Ha a videós kontent mennyisége nem is vetekszik az emberi ízlelőbimbók számával, szöveges és képes beszámolók voltak ám dögivel, amik azért valamennyire visszaadták a tábori hangulatot. A tábor első napján megérkeztek a táborozók, megkapták az ajándékokkal teli üdvözlőcsomagot, majd összeépítették gépeiket, és bele is csaptak a virtuális lecsóba (még így is megennék egy kis lecsót, egyébként). Mindeközben nem bírtuk megállni, hogy az újonc Huntert 0-24 szivassuk, de cserébe kapott egy kis élményt. Meg kijöhetett a ketrecből, ami azért nagy dolog számára.

Hétfőn egy új nap virradt, de szerencsére nem lett minden más, szóval egyértelműen nem mi vagyunk a Tankcsapda (de akkor mégis ki?). Mindenki megismerte a napirendet, kényelmesen elhelyezkedett gépe előtt, megreggelizett, elindultak a versenyek is, a Rock Bandezés.

A napoknak van egy olyan tulajdonsága, hogy követik egymást, így az idő a GameStar táborban sem állt meg. Kedden, fellazítva kicsit a zömmel férfiak alkotta táborozói csoportot, több turnusban is érkeztek csinos hölgyek a terembe. Először jöttek a Red Bullos lányok, akik újratöltötték a táborozók energiáját, majd egy ifjú Casanova közreműködésével átjöttek a szomszédos tábor fiataljai Facebookozni. Eközben kicsit kimozdultunk a levegőre is, RG valami borzalmas balettdarabból adott elő részleteket „strandfutball” címszóval. Meg is sérült jól, ezt majd a cikkvégi összefoglalóban láthatjátok.

A szerdai és csütörtöki összefoglalónak egy közös cikket szenteltünk, mivel Hunter elszökött, és az egész csapat őt kereste. Megpróbálta átúszni a tavat, csak túl hideg volt a víz. Folytatódtak a versenyek, CoD és Guitar Hero volt terítéken, ami igazából Rock Band volt, csak Guitar Herós „hangszerekkel”. Szentségtörés ez? Nem ám. Ezek mellett futott a Gears of War, a League of Legends, a FIFA 12. Szerda délután sor került az élő Late Night Live-ra, melynek felvételét a nevadai sivatagban ástuk el, szerencsére már magunk sem tudjuk, hogy pontosan hol. Az összefoglalóhoz HP is hozzájárult, a fenti linken megtaláljátok szubjektív véleményét és beszámolóját.

Pénteken és szombaton a Gigabyte tajvani képviselői is lejöttek, és egy rövid, de annál érdekesebb termékbemutató után ők is a húrok... vagyis a gombok közé csaptak a Guitar He...Rock Ba... áh, tökmindegy. Szóval zenélés volt. Péntek este egy Ghost Recon: Future Soldierrel zárult a versenyek sora, ami arra való tekintettel, hogy odakint már mindenki a búcsúbulin beszélgetett a szerkesztőkkel, táborozókkal és a játékvilág hazai mozgatóival, kő-papír-olló versennyel ért véget. Nyereményt osztottunk, szóróanyagot szórtunk, majd a hajnalig tartó ünneplés után másnap mindenki összepakolt, és élményekkel, valamint több kilogramnyi ajándékkal tért haza otthonába. Tekintsétek meg az összefoglalót bátran.

Egy hét múlva ilyenkor már bőven a Velencei-tó partján leszünk, aki a hét közepéig nem adja le jelentkezését a jmocsary@gamestar.hu címen, az sajnos már csak otthonról kukkanthat bele a tábor mindennapjaiba. Reméljük velünk tartotok, találkozunk az IFI szállóban! Minden szükséges információt, ahogy az értékes nyeremények bemutatóit is megtaláljátok a GameStar tábor blogon.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)