Hirdetés

Próbáld ki az ASUS brutális gamer noteszgépét a Táborban!

|

Mivel nem tudjuk, hogy ki milyen géppel érkezik a táborba, ezért leviszünk egy-két olyan konfigurációt is, amelyeken ki lehet majd próbálni a legújabb játékokat.

Hirdetés

Köztudott, hogy a GameStar Tábor leginkább a nonstop játékélményekről szól, kisebb-nagyobb csoportkban lehet írtani egymást, leküzdeni az élő vagy virtuális ellenfeleket. Ehhez mindenki a saját számítógépét vetheti be, tehát nem árt kicsit felkészülni az augusztus 1-7-ig tartó egyhetes időszakra. Isten ments, hogy bárkit is komoly árú hardverek megvásárlására buzdítanánk, viszont egy alapos kitakarítás elkellhet, hiszen jóslataink szerint igen meleg lesz tábor idején.

Előzetesen nem mérjük fel az egyes résztvevők gépeinek tulajdonságait, mindenki azt hoz, amit szereten és tud. Ellenben ha valakinél netán nem futna a DiRT 2 vagy csak szimplán szeretné látni a DirectX 11-es játékok grafikáját is, lesz lehetősége kipróbálnia egy hordozható csodát.

Az ASUS G73Jh is lent lesz velünk a táborban, így végre élőben is megcsodálhatjátok a gyártó fél millió forintba kerülő, legerősebb gamer noteszgépét. A mobil Core i7 processzorral szerelt masinában 8 GB memória van, a grafikus megjelenítésért pedig egy ATI Mobility Radeon HD 5870 felel. A tesztlabort megjárta már a gép korábban, és bizony ilyen erős hordozható konfiggal még nem találkoztunk. Egyszerűen látnotok kell élőben, mire képes manapság egy modern notebook!

Ha további infókra vagy kíváncsi a GameStar Táborral kapcsolatban, kattints át a gstabor.web4.hu blogra!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)