Hirdetés

Super Mario Galaxy 2 versenyek a táborban!

|

Nemcsak az asztali számítógépekkel lehet majd játszani az augusztus első hetében megtartandó GS táborban.

Hirdetés

Jól tudjuk, hogy olvasóink többsége a PC-s játékokat kedvelik igazán, ezért nehezen fogadják el, ha konzolos téma kerül szóba akár az újságban, akár az online oldalunkon. Nos, a táborban pont ezen a hozzáálláson szeretnénk változtatni, és a lehető legjobb játékélményt és szórakozást garantáló Wii játékgépekkel próbáljuk majd az egekig srófolni a hangulatot. A Nintendo magyar képviseletének köszönhetően három Wii konzolon lehet majd kipróbálni a Super Mario Galaxy 2-t, ami vélhetően legalább annyira sikeres lesz, mint az első rész, amely a Gamerankings szerint minden idők harmadik legjobb játéka. (Nemrég még második volt, ám a második epizód első helye miatt lecsúszott a bronz helyre.)

A táborlakók közül a bátrabbak akár versenyre is kelhetnek majd egymással, a három legtöbb csillagot összegyűjtő egyén értékes ajándékokkal gazdagodik majd. A fődíj egy Nintendo DS kézikonzol New Super Mario Bros játékkal, tehát érdemes lesz mindenkinek csatába szállnia. Két csillaggyűjtő menet között természetesen ki lehet próbálni a DS-t is, aki tehát eddig még egyik Nintendo játékgéppel sem találkozott, rögtön két, óriási sikert arató termékkel is megismerkedhet a táborban.

Végül, de nem utolsósorban az alábbi Wii-s játékokkal is játszhattok majd:

- Wii Sports

- Wii Play

- Wii Fit

- Fifa 2010

- Just Dance

- Rabbids Go Home

 

Az idei GameStar Táborról és a jelentkezés módjáról a gstabor.web4.hu blogon olvashattok bővebben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)