Hirdetés

Nem egy Eredet 2 - TENET kibeszélő

|

Videóban meséljük el nektek, hogy milyen lett szerintünk a TENET - először spoilermentesen, majd spoileresen is.

Hirdetés

Vannak jellegzetes elemei Christopher Nolan filmjeinek, de más a Batman-trilógia, más a Dunkirk, és más az Eredet is. Mégis leginkább ez utóbbihoz hasonlít a tegnap mozikba került TENET, amiben ismét egy szürreális, a valóságtól mégsem túl elrugaszkodott jelenség, az időmanipulálás áll a középpontban. Kritikánkat már olvashattátok, most pedig, hogy bárki elmehet megnézni, videós kibeszélőnket is láthatjátok: EndreMannal rögtön a mozi után (na jó, még ebédeltünk egyet) kamera elé ültünk, hogy még frissen megvitassuk az élményeinket.

Hirdetés

Egy kicsit bele is zavarodtunk a végére, hogy pontosan mi hogy történt, de egy két és fél órás, folyamatos koncentrációt igénylő mozinál ez nem ritka. Kb. 9 és fél percig tart a spoilermentes szegmens, amit nyugodtan megnézhettek akkor is, ha még nem voltatok a filmen, majd 9:30 körül kezdődik a spoileres szakasz, amit csak akkor ajánlunk, ha ti is láttátok a TENET-et.

Nem tudjuk még, mikor hozhatunk nektek újabb filmes kibeszélőt, de játékok kapcsán azért lesz mit mondanunk a következő néhány hétben. A feliratkozás továbbra is erősen javasolt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)