Hirdetés

Tényleg az Alan Wake 2 lett a Remedy eddigi legjobb játéka?

|

Videóban mesélünk arról, hogyan sikerült a nemrég megjelent Alan Wake 2.

Hirdetés

Az első Alan Wake megjelenése után a Remedy szíve szerint egyből elkezdett volna a folytatáson dolgozni, de a vártnál alacsonyabb eladások tükrében a Microsoft inkább más projektet szeretett volna látni tőlük. A helyzet pedig az, végül hatalmas előnyére vált a csapatnak az, hogy ezt követően első körben elkészítették a Quantum Breaket, utána pedig a Controlt. 

Ezekből a játékokból ugyanis nagyon sokat tanultak, a megszerzett tudást pedig végül most kamatoztatni is tudták az Alan Wake 2-ben. A széria folytatása vitán felül a Remedy eddigi legjobb videojátéka, az alábbi videós tesztben pedig részletesen elmeséljük, hogy miért gondoljuk így.

Hirdetés

Ha már ti is játszottatok az Alan Wake 2-vel, akkor természetesen lent, a kommentek között várjuk a személyes beszámolóitokat, saját véleményeteket is!

Ha elnyerte tetszéseteket legújabb videónk, érdemes feliratkoznotok a csatornánkra, így a továbbiakról sem fogtok lemaradni. És amennyiben esetleg még támogatnátok is a munkánkat, akkor a csatornatagságot és a szuperköszönet opciót ajánljuk figyelmetekbe. Mindegyikért hálásak vagyunk.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)