Hirdetés

Hát persze, hogy a Commodore 64-ből is lesz minikonzol

|

A klasszikus gép is megkapja a maga újrakiadását, kompakt formában és előretelepített játékokkal.

Hirdetés

A NES Classic Mini elképesztően sikeres volt, az SNES Classic is a küszöbön, a retró láz már elérte az Atarit is, aminek köszönhetően érkezik az Ataribox. Most pedig egy újabb nagy bejelentést kaptunk, ugyanis hamarosan visszatér a '80-as évek legendája, a Commodore 64.

Hirdetés

A Retro Games gondozásában készül a C64 Mini, amin 64 darab előretelepített játék kap helyet, köztük olyan klasszikusokkal, mint az Impossible Mission vagy a Paradroid. Jár még mellé egy saját joystick, de billentyűzetet is lehet hozzá csatlakoztatni, amivel BASIC-ben adhatunk meg parancsokat, és egy kis programozói tudással akár saját játékokat is alkothatunk.

A masinát HDMI-n keresztül köthetjük rá egy képernyőre, azonban a még nosztalgikusabb élmény érdekében kap egy különleges CRT, illetve scanline módot, aminek köszönhetően egyből olyan érzésünk lesz, mintha visszarepültünk volna 30 évet az időben.

A tervek szerint a C64 Mini valamikor 2018. elején kerülhet forgalomba, és az ára nagyjából 70 font, azaz közel 25 ezer forint lehet. További részleteket, illetve a telepített játékok listáját a gép hivatalos oldalán találjátok meg.

Nektek melyik volt a kedvenc Commodore 64-es játékotok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)