Hirdetés

PlayStation Portal teszt - a legjobb kézi konzol... lehetne

|

Amikor minden feltétel adott hozzá, remek élmény a PlayStation Portalon játszani, de egy játékfrissítés elég, hogy ezt felborítsa.

Hirdetés

Nem számítottunk rá, hogy pont a Nintendo Switch megjelenése után 7 évvel kap új lendületet a kézi konzolok világa, de miután a Valve a Steam Deckkel megmutatta, hogy lehet ezt jól csinálni, hirtelen ihletet kapott az ASUS (ROG Ally), a Lenovo (Legion Go), a Razer (Edge), a Logitech (G Cloud), és a Sony is, ami a PlayStation Portal képében nem a PSP és a Vita utódját hozta el, hanem egy nagyon konkrét, szűk célcsoportnak szóló, őket viszont majdnem kifogástalanul kiszolgáló gépet. 

Bár továbbra is úgy tűnik, jobban bíznak a cégek a felhő alapú szolgáltatásokban, mint az indokolt, ha elég stabil a hálózatod, és semmi nem kavar be, akár órákon át játszhatsz PlayStation 5-ös játékokkal egy kisebb, de gyönyörű képernyőn, egy igazán kényelmes kontrollerrel.

Nyílik a, nyílik a csillagkapu

Először is fontos tudni, hogy a PlayStation Portal önmagában semmire nem használható: a Sony saját, Android-alapú, de erősen korlátozott operációs rendszere van rajta, nem telepíthetünk rá appokat,  nem használhatjuk a PlayStation Plusban kísérleti jelleggel elérhető cloud gaminget, nincs böngésző, egy amőba vagy sudoku sem került rá gyárilag, így csak azok fogják tudni beüzemelni, akik rendelkeznek egy PlayStation 5-tel, vagy belépnek valamelyik haverjuk konzolján, aki akkor, amikor ők Portaloznának, tudja nélkülözni a gépet. Szabadon választható, mely konzolhoz szeretnénk csatlakozni a párosítottak közül, nem csak az elsődlegesnek beállítottat érhetjük el. PlayStation Plus természetesen nem kell hozzá, kizárólag akkor, ha multizni szeretnénk, vagy bármi olyan funkciót elérni, amihez az előfizetésre eleve szükség van.

Hirdetés

Mivel pusztán egy távoli kapcsolat kialakításához elegendő erőforrás kellett, a gép könnyű (mindössze 529 gramm, ami egy DualSense-nek majdnem a duplája, de még így sem vészes), nem zajos, hosszabb ideig is kényelmes használni, két hangszórója a célnak megfelel, de akinek ez nem elég, jackcsatlakozón keresztül csatlakoztathat fejhallgatót, vagy használhatja a PlayStation saját, Magyarországra várhatóan február folyamán érkező Pulse füleseinek valamelyikét - bluetooth egyáltalán nincs, sem külső kontrollernek, sem BT-fülesnek. Alulra került még egy USB-C, amivel tölthetjük, fönt pedig a hangerőszabályzó, bekapcsoló és PlayStation Link (ezzel párosíthatók a fülhallgatók) gombokat, illetve egy gombnyomásra némítható mikrofont találhatunk. Akit komolyabban érdekel a technológiai háttér, annak elmondjuk, hogy egy Snapdragon 680 dolgozik benne, de mivel annyira korlátozott a használhatósága, amennyire, ez az infó sokat nem jelent.

A legjobb, hogy olyan, mintha egy DualSense kontrollert kettészeltek, a touchpadet pedig érintőkijelzőre cserélték volna. A Sony valaha volt legkényelmesebb kontrollerének szinte minden előnyét élvezhetjük, a kényelmesen kézben tartható markolatok, a ravaszok és ütközők, a szokásosan elhelyezett irány- és előlapi gombok mind-mind olyan használati élményt adnak, mintha egy DualSense-et tartanánk a kezünkben - és természetesen az adaptív ravaszok, valamint a haptikus visszajelzés sem hiányzik.

Két érdemi különbség azért van. Az egyik az analógoknál érezhető, ezek ugyanis kisebbek lettek, a fogást olykor igazítanom kellett, hogy kényelmesen elérjem az irányítókarokat. A másik pedig a touchpad érintőkijelzőre váltása, minek következtében ha az egyébként lenyomható érintőpad által kiváltott funkciót szeretnénk elérni (térkép megnyitása, fejlesztések, játéka válogatja, épp mi), kétszer kell a képernyőre koppintanunk, vagy még többször, ha úgy érzékelné a rendszer, hogy az első érintésnél elmozdítottuk az ujjunkat valamerre. Ezt kiválthatták volna még egy gombbal, jobb fent, ahova a mikrofon némítókapcsolója került, szuperül elfért volna. Az érintőkijelzőről húzhatjuk be a gyorsmenüt is, ahol a fényerőt, a kapcsolatokat állíthatjuk, illetve elérhetjük azt a néhány beállítást, amivel finomhangolhatjuk az élményt. A repülő üzemmód valószínűleg csak szabályozások miatt került be, egyébként megmosolyogtató látni egy olyan gépnél, ami egyedül Wi-Fi-n és a PS Linken keresztül kommunikál, előbbi nélkül használhatatlan.

A legjobb kézi konzol - ha működik

A Portal a Sony régóta elérhető Remote Play technológiáját használja, ennek köszönhetően kapcsolódhatunk a PS5-höz, viszont fontos, hogy az alapgép pihenő módban (készenléti állapotban) legyen, a teljesen kikapcsolt masinát távolról nem tudjuk felébreszteni. A csatlakozás viszonylag gyorsan megtörténik, pihenő állapotból indulva mindössze fél perc kell, hogy egy látványos animációt követően már lássuk is a főmenüt. Innentől mindent pont úgy kezelhetünk, ahogy megszoktuk, a Portal 8"-es átmérőjű LCD kijelzőjén kényelmesen látunk minden feliratot és az apróbb részleteket is. Maximum 1080p-s felbontásra képes, ami egy ekkora képernyőnél elég, és ha minden jól alakul, gördülékeny, 60 fps-es frissítési sebességet láthatunk. 

Otthoni hálózaton, egy ASUS RT-AX58U routerrel órákon át tudtam a Prince of Persia: The Lost Crownnal játszani úgy, hogy a kép még csak nem is töredezett, az input lag (a gombnyomás és cselekvés között eltelt idő) minimális volt, nem akkora, hogy a precizitást igénylő, rövid időablakban végrehajtható hárítás végrehajtása problémát okozzon (mint azt az alábbi videó is demonstrálja, amin a monitor közvetlen a PS5-höz van kötve). Sajnos a technológia még nem tart ott, hogy pont olyan tiszta, nem "foltos", nem szellemképes, sima képet lássunk, amilyet egy a konzolhoz közvetlenül csatlakozó tévé vagy monitor előtt ülve, de nem nagy ár ez azért, hogy a lakás bármely pontján játszhatunk bármilyen PS5-ös vagy PS4-es játékkal (kivéve a VR-osokat, nyilván). Kompetitív online játékok esetében ez hátrányt jelenthet, az egyjátékos élményeknél viszont gyorsan hozzá lehet szokni, és a képi beállításokat is tudjuk finomhangolni.

Ha viszont távolról használnánk, vegyes élményeink lehetnek. Először a Népliget közelében próbáltam csatlakozni 5G-s mobilnettel, de 10 mp-et nem bírtam úgy játszani, hogy folytonos legyen a kép. Ezt követően Budapest belvárosában, az Oktogonon, egy zsúfolt kávézóban ülve, de még mindig mobilnettel próbálkozva tettem egy kísérletet, és csodák csodájára minden flottul ment, apróbb akadások előfordultak, de az EA Sports WRC-ben (aminél, mivel ralijáték, a legkisebb hiba is végzetes lehet) gond nélkül tudtam teljesíteni egy teljes futamot.

Wi-Fit használva ugyancsak kétesélyes, hogy menni fog-e vagy sem, de ez sajnos ilyen, egy kávézó terhelt hálózatán vagy egy tengerparton fekve valószínűleg nem fogunk tudni úgy játszani, mint egy bérelt apartmanban, ahol csak mi kapcsolódunk. Van rosszabb minőségű felhő alapú streaming szolgáltatás a Remote Play-nél, és ha stabil a net, valamint garantált a legalább 15 Mbps-os sebességű kapcsolat (de inkább gyorsabb), egészen élvezhető ezen keresztül játszani, de mindig ki leszünk szolgáltatva a technológia szeszélyeinek. Az sem segít, hogy a Wi-Fi 6 még nem támogatott, bár lehet, hogy ennek támogatása csak a költségeket emelte volna meg, érdemi javulást nem hozott volna a csatlakozás minősége terén.

A legnagyobb kényelmetlenséget, ahogy a modern konzolok esetében mindig, úgy itt is a frissítések jelentik. Olyan világot élünk, hogy ha már 4-5 játék telepítve van a PS5-re, szinte biztos, hogy minden bekapcsolásnál elindul egy letöltés, ami jelentősen bekavar a kapcsolatba még gigabites netnél is - gyakorlatilag használhatatlan a PS Portal addig, amíg le nem jöttek az olykor 50-70 gigás patchek. Ha szerencsénk van, ezek letöltését a gép akkorra időzíti, amikor alvó állapotban várja, hogy felébresszük, de nekem még az elmúlt egy hétben sem volt ilyen szerencsém, valami mindig frissíteni akarta magát, én meg várhattam türelmesen ennek végeztéig, hiába nem azzal akartam játszani.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A PlayStation Portal egy szuper kézi konzol, ha minden feltétel adott ahhoz, hogy zavartalanul használhassuk. A DualSense-alapú kontroller, az elég nagy és szép LCD-kijelző kényelmessé és élvezetessé teszik a használatát, ám a bluetooth hiánya fájó, még úgy is, hogy a Pulse fülesek biztosan kiválóak. Akkumulátora a játszott játéktól függően 4-5 órán át bírja, amely játékok jobban ingerlik a kontrollert, azoknál kevesebb ideig használhatjuk.

89 990 Ft-os ára sokakat rettenthet vissza, különösen úgy, hogy ugyanazon a Remote Play technológián alapul, amit egyébként egy okostelefonnal és egy bluetoothon csatlakoztatott DualSense-szel (vagy bármilyen más kontrollerrel, de nyilván ezzel az igazi) is használhatunk - ezzel érdemes egyébként tenni egy próbát vásárlás előtt, hogy megnézzük, mire képes az otthoni hálózati kapcsolatunk. Ugyanakkor ha a net is úgy akarja, az ágyban fekve, a vécén ülve, akár a vonatra várva is játszhatunk PS5-ös játékokkal, nem kell szerencsétlenkednünk a telefon vagy tablet letámasztásával - és ez néhányaknak már elég lehet, hogy rászánják magukat a vásárlásra. Akinek ez a kényelem megér ennyit, lépjen bátran.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)