Hirdetés

Így áll össze a Project Scorpio hardvere

|

A Microsoft nem csak képek és diasorok segítségével mutatta be a készülő Project Scorpiót, hanem szét is kapták a konzolt, hogy az újságírók közelről is szemügyre vehessék a világ legerősebb konzolját.

Hirdetés

Nem kis teljesítmény az, amit a Microsoft a Project Scorpio kapcsán elért. A zöldek mérnökei a jelek szerint semmit nem bíztak a véletlenre, és egy kívül-belül impozáns konzolt alkottak.

Két héttel ezelőtt a Digital Foundry munkatársai hozhatták nyilvánosságra a konzol specifikációját, a Microsoft hardveres divíziójának feje, Leo Del Castillo azonban ennél komolyabb titkokba is beavatta a srácokat. Egy előadás során alkatrészenként szerelték össze a konzolt, így az újságírók szemügyre vehették az alkatrészeket, illetve betekintést nyerhettek a tervezési, gyártási és összeszerelési folyamatba is.

Az egyes alkatrészeken nyilván külön csoportok dolgoznak, de nyilvánvalóan a munkafolyamatot párhuzamosítják és együtt dolgoznak egy közös dizájnon. Az egyes alkatrészeket a végletekig finomhangolják, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el, emellett azonban az is fontos, hogy az eszköz fogyasztására odafigyeljenek. Éppen ezért a processzor 8, a grafikus chip 5, míg a memória három különböző módban futhat. A legjobb teljesítményt nyilván akkor nyújtják, ha csúcsra vannak járatva, de ha egy kevésbé hardverigényes alkalmazást futtatunk, vagy mondjuk filmet nézünk, akkor az egyes komponenseket visszakapcsolják, ami segít a hűtésben és az energiafelvétel minimalizálásában is.

A Project Scorpio számos tekintetben úttörőnek számít. Nem csak a teljesítménye miatt kiemelkedő, hanem az olyan megoldások miatt is, mint a hőkamrás hűtő, amilyet az Nvidia csúcskártyái, a 1080 Ti és a Titan Xp használnak. Ha szeretnétek többet tudni a Project Scorpio hardveréről, érdemes elolvasni a Digital Foundry belemenős cikkét, ahol rengeteg érdekes infót megtudhattok a készülő konzol kapcsán.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)