Hirdetés

Egy szabadalom szerint ujjkövető technológiát hozhat a PS5 VR kontrollere

|

Leginkább a Valve Indexhez hasonlítható az a szabadalom, amit a Sony nemrég levédetett a következő konzoljához.

Hirdetés

Noha már az Xbox Kinect korai verzióinál is voltak olyan próbálkozások, amik arra irányultak, hogy egy precíz ujjkövető rendszert építsenek a kiegészítőbe, de ennek a technológiának azóta sem született megfizethető változata. Egy nyilvánosságra került szabadalom szerint a PlayStation 5 VR felszereléséhez akár egy olyan kontroller is érkezhet, ami alkalmazza az ujjkövetést.

Hirdetés

A szabadalom terveit még 2018-ban nyújtották be a Szellemi Tulajdon Világszervezetéhez, azonban csak most kerülhetett nyilvánosság elé. A tervek alapján ez a vezérlő valamelyes hasonlít majd a jelenlegi PS Move Controllerekhez, viszont olyan szenzorokkal lesz ellátva, amik az ujjaink mozgását is képes lesznek követni. A tervrajzon az eszköz így néz ki:

Ha sikerül tető alá hozni ezt a technológiát, az rengeteg új játékmechanikát tehet majd lehetővé, ami izgalmas fejlődést hozhat a virtuális valóság terén. Persze rengeteg olyan benyújtott szabadalommal találkoztunk, amik végül nem valósultak meg, úgyhogy a hivatalos bejelentésig egyáltalán nem biztos, hogy elkészül ez a hardver.

Szerintetek jót tenne a VR játékoknak egy hasonló kontroller?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)