Hirdetés

Kiderült, mikor villantja meg a Razer az Xbox One-os egereit és billentyűzeteit

|

Már csak ezért is érdemes lesz figyelni a következő Inside Xboxot.

Hirdetés

Egy ideje már tudjuk, hogy a Microsoft és a Razer együtt dolgoznak az Xbox billentyűzet- és egértámogatásán. Most viszont végre az is kiderült, hogy egészen pontosan mikor is villantja meg a gyártó az első xboxos perifériáit. 

Hirdetés

A Razer egy Twitter bejegyzésben hívta fel a figyelmünket arra, hogy mindenképpen érdemes lesz majd figyelni a novemberi Inside Xboxot, mivel ekkora végre többet is megtudhatunk a cég új xboxos egér és billentyűzet felhozataláról. A szóban forgó esemény november 10-én lesz, szóval még nagyjából másfél hónapot kell kibírni azoknak, akiket már most nagyon foglalkoztat a kontrollerről egérre és billentyűzetre való váltás. 

Egyelőre nem tudni, hogy egészen pontosan melyik játékokat nyúzhatjuk majd billentyűzetet és egeret nyomkodva, de például a Warframe-ről már kiderült, hogy azonnal kihasználja majd a támogatást, amint élesedik Xbox One-on. A Microsoft teljesen a fejlesztőkre bízza a döntést, hogy bepakolják-e játékaikba a billentyűzet- és egértámogatást.

Ti tervezitek, hogy vesztek az Xbox One-otokhoz egeret és billentyűzetet?  

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)