Hirdetés

Senki nem kérte, de okosórán is kiválóan fut a GTA San Andreas

|

Messze vannak már azok az idők, amikor még egy egész PC, vagy konzol kellett CJ kalandjaihoz.

Hirdetés

Az eredetileg 2004-ben megjelent Grand Theft Auto: San Andreas ugyan a maga korában sem tartozott a vaskos gépigényű játékok közé, veterán játékosként azonban mégis furcsa volt megélni, amikor 2013-ban mobilokon is debütált, hiszen ennél jobban semmi sem tudatosíthatta volna a közönségben, hogy bizony eljárt az idő a Rockstar kalandja felett.

Most pedig itt az újabb sokk: egy lelkes barkácsolónak egy okosórán is sikerült elindítania a játékot, a hardver pedig még csak nem is teljesít rosszul, egyetlen problémától eltekintve. Az elkövető a vállalkozóként, befektetőként és youtuberként is aktív Artir Sychov, aki az X (korábban Twitter) felületén osztotta meg a San Andreas futtatását bemutató videót. A felvétel alapján a főhősünk egy Wear OS-alapú Flagship Ultra Z40 okosórát és egy apró 8BitDo Zero kontrollert használt, a San Andreas pedig szaggatás nélkül, villámgyors töltési időkkel hasít az eszközön.

Hirdetés

Az egyetlen nagy szépséghiba, hogy az okosóra kerek kijelzője miatt néhány felirattól eltekintve szinte egyáltalán nem látszik a játék UI-ja, így nem láthatjuk, mennyi lőszerünk, életünk és mekkora körözöttségünk van, és persze a térkép is hiányzik, már amennyiben akad még olyan ember, akinek közel 20 év után is szüksége van rá.

Sychov posztja a Metának is odaszúr, amely már 2021-ben bejelentette CJ kalandjainak VR-kompatibilissé tételét, ám ebből azóta sem láthattunk semmit. A videós most a nemrég megjelent Quest 3-at jelölte meg, kifejezve a reményeit, hogy egy napon talán Zuckerbergék új VR-sisakján is tolhatjuk a játékot.

A videó sajnos nem tér ki a technikai részletekre, de a trükk valószínűleg az Androidra kiadott San Andreas sideloadolásával jött össze. Mi mindenesetre emeljük a kalapunk a teljesítmény előtt, illetve jó látni, hogy olykor-olykor már nem csak a Doomot viszik el egy körre képtelen eszközökön.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)