Hirdetés

Ezt tudjuk eddig az Xbox Series X-ről

|

A legutóbbi nagy Xbox Series X bejelentések után ideje összeszedni minden új infót a Microsoft konzoljával kapcsolatban.

Hirdetés

A várakozás első, egyben leghosszabb és legidegesítőbb részének a jelek szerint vége. Arról az időszakról beszélünk, amikor ugyan már tudni lehet, hogy készül egy új játékkonzol a Microsoftnál, de az égvilágon semmilyen további információnk nincs róla, bárhogy is próbálkozunk valamit kideríteni. Most azonban már folyamatosan jönnek a bejelentések, ezért gyorsan összegyűjtöttük az eddig ismert tényeket.

Az Xbox Series X-szel használhatók a régi perifériák

Ha vettél egy terepszínű, cicafüles, Swarowski-kristályokkal díszített kontrollert az Xbox One mellé, nem kell majd hüppögve búcsút intened neki az új konztol érkezésekor. De nem csak a játékvezérlők terén lesz visszafelé kompatibilis az új fekete hasáb, a korábban vásárolt headsetek (beleértve a vezeték nélkülieket) szintén továbbvihetőek lesznek, de még a mozgásszervi problémákkal küzdők számára készített Xbox Adaptive Controllert is támogatni fogja a Series X.

SSD és ray-tracing is lesz az Xbox Series X-ben

A Microsoft mindent megtesz azért, hogy ne legyen igaz az a mondás, miszerint egy PC-hez képest egy konzol abban a pillanatban elavultnak számít, ahogy piacra kerül. Persze a PC-k esetében még mindig sokkal több lehetőséget kínál a modularitás, de az eddigi szakadék jóval összébb zárul az NVMe SSD-k használatával. Ráadásul a Series X SSD-bővítésre is képes, az architektúra ráadásul olyan friss technológiákra is fel van készítve, mint a CompactFlash Express.

Az új konzol szintén natív módon támogatja majd a valós idejű ray-tracing technológiát, amit a PC-ken is csak az NVIDIA RTX GPU-k óta lehet kihasználni. Már arról is többen pusmognak, hogy régebbi Xbox játékok is kaphatnak olyan frissítéseket, amelyekkel Series X-en a fénykövetéssel turbózzák fel a látványvilágot.

Nem csak gyors lesz tehát az új konzol az AMD Zen2-n és RDNA 2-n alapuló hardverrel, az erőforrásokat automatikusan átcsoportosító rendszerrel és a 12 teraflops teljesítménnyel, de a korábbi generációknál jövőbiztosabb is lesz a konstrukció.

Az Xbox Series X jobb barátja lesz a tévéknek

Eddig azért kissé körülményes volt kiválasztani azt a televíziót, amin a lehető legkevésbé késik a kép, és minden a lehető legjobban idomul az Xbox kívánalmaihoz. Az új Dynamic Latency Input funkció abban segít majd, hogy a Series X kontrollere sokkal jobban szinkronizálva legyen ahhoz, ami épp a kijelzőn történik. A HDMI 2.1 támogatás nagyobb felbontásokat és képfrissítést tesz lehetővé az ezekre fogékony készülékeken, tehát ha egy jobbfajta tévénk van otthon, nem korlátozódunk a 60 fps-re és 4K-ra. Ez hasonlóan nagy lépés, mint amit a PC-k esetében az NVIDIA G-Sync és az AMD FreeSync jelentett.

A Series X-en nem kell újra egy meglévő játékot megvenned

Az egyik legnagyobb horderejű új bejelentésnek az számít, hogy a Smart Delivery segítségével elég egyszer megvenni egy játékot, és azt a verziót kapjuk meg belőle, amilyen Xboxon játszunk vele. A bejelentés után rögtön például máris jelezte a CD Projekt RED, hogy aki a Cyberpunk 2077-et Xbox One-ra vásárolja meg, ingyenesen játszhat majd a szebb és jobb Series X változattal.

Összességében az újabb bejelentések fényében az Xbox Series X szemléletében sok olyasmit találunk, amelyeket PC-n már jól működő funkciók alapján terveztek. A Smart Deliveryvel lehetségessé válik az, ami a Steam vagy a GOG gyakorlatában is létezik, tehát a sok éve megvásárolt játékaink is megmaradnak és futtathatók a legújabb gépünkön, szebben és jobban szinkronizál a konzol és a tévé, valamint a most még kurrensnek számító hardveres elemek bővíthetősége is megjelent.

Most már csak arra vagyunk kíváncsiak, mit lép minderre a Sony, amely egyelőre csupán a PlayStation 5 nevét és logóját lengette be év elején. Vajon náluk mi minden változik hardveresen, hogy működik majd a visszafelé kompatibilitás játékok és kiegészítők terén, és lesz-e a Smart Deliveryhez hasonló "belső crossplatform" megoldás? Alig várjuk, hogy mondjanak valamit.

Végül pedig az ismétlés, valamint a tudás anyjának tengelyén haladva idebiggyesztjük a korábban készített összefoglaló videónkat az Xbox Series X-ről, hátha még nem láttad, ha meg mégis, akkor nézd meg még egyszer, sokkal jobb, mint a The Room, vagy a Plan 9 from Outer Space.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)