Hirdetés

10 év után elvesztette vezető íróját az Assassin's Creed széria

|

Darby McDevitt elhagyta a Ubisoft csapatát, ez pedig fájhat az AC szériának.

Hirdetés

Játékmenet terén ugyan a legutóbbi Assassin's Creed már egészen másmilyenre sikeredett, mint a széria legelső darabja, de azért a történetnek továbbra is nagyon fontos szerepe van a Ubisoft franchise-ában. Darby McDevitt pedig kifejezetten fontos szerepet töltött be a sorozat történetének alakításában, ám a jelek szerint elérkezettnek látta az időt arra, hogy az orgyilkosok és a templomosok hadakozása helyett valami mással foglalkozzon.

Az író a saját Twitter-oldalán jelentette be, hogy március 26. volt az utolsó nap, amit a Ubisoft Montreal csapatánál töltött, vagyis hosszú évek után végleg elhagyta a csapatot.

Hirdetés

Döntését nem indokolta meg a tweetben, viszont elárulta, hogy új kalandra indul, egy másik bejegyzésben pedig köszönetet is mondott azoknak a rajongóknak és tartalomgyártóknak, akik támogatták és foglalkoztak a munkájukkal az évek során.

McDevitt eleinte két spin-off részen, az Assassin's Creed: Bloodlines-on, majd az Assassin's Creed II: Discovery-n dolgozott, vezető íróként pedig részt vett a Revelations fejlesztésében, illetve az idős Ezióról szóló, Embers című kisfilmet is ő írta. Emellett szintén vezető írói pozícióban dolgozott a Black Flagen és a Valhallán is, de besegített a Unity sztorijába is.

Időközben a Ubisoft is köszönetét fejezte ki a Twitteren az író felé, és egy különleges videóval búcsúztak tőle.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)