Hirdetés

200 ezer eladott példány felett jár a Magicka

|

Alig ismert fejlesztőcsapat jegyzi a Magicka című akció-RPG-t, mégis sikeres lett, pedig különösebb hírverés sem volt körülötte.

Hirdetés

Elégedettek lehet mostanában a Paradox Interactive vezetése, ugyanis rövid időn belül két indie-játéka is szép sikert ért el. A Frictional Games-féle Amnesia: The Dark Descent már megkapta tőlünk is a neki kijáró dicséretet, az Arrowhead Game Studios műhelyéből érkezett Magicka szemrevételezése viszont még várat magára.



Utóbbi alkotás ifjúkorom egyik kedvencét, a Hexplore-t, valamint az annál is régebb Druids című klasszikust juttatja eszembe. Négy mágus nyolc osztályba sorolt bűbájjal igyekszik gáncsot vetni egy gonosz varázsló hatalmi törekvéseinek. Felülnézetes, ütöm-vágom-amputálom helyett, sütöm-rázom-lefagyasztom stílusú játékról van szó, amit 8 egyetemista készített, s a megjelenését követő első 17 nap alatt 200 000-nél is többet adtak el belőle.



A sikertől megrészegült kiadó ingyenes és fizetős DLC-k formájában képzeli el a Magicka támogatását, valamint a GDC-n a játékkal kapcsolatos meglepetésre készül, állítólag olyasmivel, amire nem is gondolnánk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)