Hirdetés

Az 5 legnagyobb videojátékipari meglepetés 2018-ban

|

A No Man's Sky újraéledésétől a Steam elleni összehangolt támadásig sok olyan érdekesség történt idén a játékiparban, amit nem láttunk előre.

Hirdetés

Nem csak a jobbnál jobb játékok miatt volt izgalmas az idei év, rengeteg fontos változás lezajlott a játékiparban, melyek némelyike komoly hatással lehet a jövőre. Összegyűjtöttünk öt olyan dolgot, amire egyáltalán nem számítottunk, de  örülünk nekik és izgatottan várjuk, mi lesz a folytatás.

Hirdetés

A No Man's Sky új életre kap

A No Man's Sky esete mindenki számára tanulságos volt. A játékosok most már talán valamivel óvatosabban lövik be elvárásaikat, a független fejlesztők nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösséggel való kommunikációra, és nem ígérnek olyat, amit nem tudnak teljesíteni. Mélyről kellett felállnia a Hello Gamesnek, és két évre volt szükség ahhoz, hogy megszülessen valami igazán nagy. Ez lett az Xbox One-os változattal érkező NEXT frissítés, mely végre lehetőséget adott arra, hogy barátainkkal együtt fedezzük fel az univerzumot, külső nézetre váltsunk, átdolgozott számos rendszert, sokkal jobbá tette az egyébként a botrány ellenére is meglepően nagy játékosszámmal büszkélkedő játékot. Ez csak az első lépés volt, azóta folyamatosan jönnek a tartalmas frissítések, a közösség boldog, és a Hello Games megbocsátást nyert - többnyire.

A Sony belemegy a cross-platform játékba

Néhány éve még nem is álmodtunk arról, hogy egymással játszhatnak a PC-sek és a konzolosok, de mára ez a lehetőség már egyre több játékban elérhető. Egyértelműen a Microsoft ennek a zászlóvivője, az utóbbi években egyéb funkciókkal is igyekezett nyomatékosítani, hogy a PC-sek és az xboxosok lehetnek barátok. Tavaly az egyébként elég zárkózott Nintendo is lazított egy kicsit, így a Minecraft switches, one-os, PC-s és mobilos játékosai korlátok nélkül mókázhatnak együtt. A Sony viszont sokáig nem akarta beadni a derekát, míg végül szeptemberben bejelentette, hogy a Fortnite: Battle Royale-lal teszteli a funkciót, végre megküzdhetnek egymással az Xbox One-os, PlayStation 4-es és switches játékosok - meg persze mindenki más. Hogy mit hoz a jövő, kiterjeszti-e a japán cég a támogatást vagy inkább visszatáncol, még nem tudni, de emiatt is kíváncsian várjuk 2019-et.

Mindenki felveszi a harcot a Steammel

Míg az egyik fronton épp békét kötnek, egy másikon új háború veszi kezdetét. A Steam egyeduralmát többen próbálták már megingatni a múltban, de mindezidáig nem akadt komoly vetélytársa. Most ketten is támadásba lendültek: elindult az Epic Games Store és a Discord boltja is, melyek kedvezőbb feltételeket kínálnak a fejlesztőknek. Míg a Steam 30%-ot csíp le minden eladott játék után, az Epic 12%-kal is beéri és az Unreal Engine 4-et használóknak további engedményt ad, a Discordnak pedig már 10% is elég. Ez lehet az egyik fő oka annak, hogy már most sokan elcsábultak, és ideiglenes vagy teljes exkluzivitással kötelezték el magukat az egyik új platform mellett: a Telltale's The Walking Dead utolsó évada például PC-n egyedül az Epic Games Store-ban lesz elérhető, és a Super Meat Boy Forevert is hiába keresnénk máshol. Vajon a Steam mit lép erre? Tényleg sikerül a konkurenseknek érdemi eredményt elérni, vagy a kezdeti fellángolás idővel alábbhagy? Meglátjuk hamarosan.

A Microsoft rákapcsol

Nem nagy titok, hogy az Xbox népszerűsége ebben a generációban messze elmarad a PlayStationétől. Hiába a One X a jelenleg elérhető legerősebb konzol, sokat nyom a latba, hogy milyenek az exkluzívok - és ebben kétségtelenül a Sony áll az élen, aki 2018 folyamán a God of Warral, a Detroit: Become Humannel, majd a Spider-Mannel is tarolt. A Microsoft sebességet váltott, és az E3 környékén öt, majd valamivel később még két nagy stúdiót vásárolt fel. Ezek egy része - az Undead Labs és a Playground Games - eleve neki gyártott tartalmat, de a Ninja Theory, a Compulsion Games, és főleg az Obsidian Entertainment, valamint az inXile Entertainment bekebelezése hatalmas meglepetést okozott. Ilyen fejlesztőkkel már lehet nagyot alkotni. A cég teljes talppal beleállt az Xbox Game Passba is, melynek előfizetői minden saját kiadású játékot a megjelenés napján megkapnak, illetve jó néhány külsős fejlesztő is hozzájárul a kínálat ütemes bővítéséhez. Ha ezt a generációt már nem is nyeri meg a Microsoft, a következőben jó alapokra építkezhet.

A Sony pihen

Miközben a Microsoft gázt adott, a Sony behúzta a féket, ami egy ilyen év után nem is csoda. A már említett játékok mellett volt pár apróbb siker is, és még nem tudjuk, mire számíthatunk 2019-től - áll a sorban egy The Last of Us: Part II, egy Ghost of Tsushima és egy Death Stranding is. Jó lenne tudni, hogy ezeket pontosan mikorra várhatjuk, de a kiadó még tartogatja ezt az infót: nem csak hogy nem tartott PlayStation Experience-et idén, de kihagyta a The Game Awardsot is, és bejelentette, hogy a 2019-es E3-ból is kivonja magát. Vajon saját rendezvénnyel készül júniusban, ahogy az Electronic Arts? Vagy máshogy ütemezi a bejelentéseket? Jobban izgulunk, mint eddig bármikor. 

Nektek mi okozott meglepetést 2018-ban? Írjátok meg kommentben!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)