Hirdetés

A 10 legjobban várt játék, ami idén még megjelenik

|

Játékpremierekben gazdag második félév elé nézünk, ezért nem volt könnyű kiválasztani tízet a számunkra legizgalmasabb címek közül.

Hirdetés

Közeledve az E3 2021 zárásához már minden fontosabb bejelentést megtettek az eseményen hivatalosan résztvevő, vagy a pusztán csak a megnövekedett médiaérdeklődést kihasználó fejlesztők és kiadók. Ez pedig remek lehetőséget teremtett arra, hogy átnézzük az év hátralevő részében esedékes megjelenéseket és összeállítsuk közülük a legjobban várt játékok 10-es listáját.

Szeretném előrebocsátani, hogy kizárólag fix megjelenési dátummal rendelkező címekből szemezgettünk, noha még ez sem jelent garanciát arra, hogy nem halasztják el valamelyiket az utolsó pillanatban.

Ezért is keresnétek hiábavalóan összeállításunkban a Halo Infinite-et, a Horizon Forbidden Westet vagy a Total War: Warhammer III-at. Rátok persze nem vonatkozik ez a megkötés, nyugodtan osszátok meg velünk lent, a kommentek között, hogy melyik az a 10 játék, amit idén vártok. Akár kaptak megjelenési dátumot, akár nem.

Hirdetés

Megjelenési sorrendben haladunk, zárójelben találjátok a támogatott platformokat, mellettük pedig a jelenleg ismert, és remélhetőleg végleges megjelenési dátumokat.

Kena: Bridge of Spirits

(PC, PlayStation 4, PlayStation 5) - 2021. augusztus 24.

Magabiztosan pályázhat az év legbűbájosabb alkotásának címére az Ember Lab játéka, és ha a belbecs is ugyanolyan hibátlan lesz, mint amilyennek kívülről szemlélve tűnik, akkor ennél rangosabb kitüntetésekben is részese lehet. Elvégre nincs kőbe vésve, hogy csakis a tripla A szegmensből szabad kiválasztani az adott esztendő legjobbját. Vitathatatlanul a Kena: Bridge of Spirits előnyére vált a fejlesztők filmes és animációs tapasztalata, de a különböző mechanikákat (harc és platformerrészek) ügyesen alkalmazó és jó érzékkel keverő játékmenet, valamint a környezete és a megrontott szellemek megtisztításán fáradozó címszereplő köré szőtt cselekmény is ígéretesnek tűnik. Fájó pont lehet viszont sok PC-s játékosnak, hogy csakis Epic Games Store kasszájához fáradva tudják megvásárolni.

Deathloop

(PC, PlayStation 5) - 2021. szeptember 14.

Elvileg az utolsó simításokat végzi az Arkane lyoni stúdiója az időhurokba került bérgyilkos kalandján, amelynek játékmenetében a Dishonored és a Prey: Mooncrash mechanikái köszönnek vissza. Nyolc célszemélyt kell megtalálnunk és likvidálnunk, mielőtt éjfélt üt az óra. Ha ez bekövetkezik, kezdhetjük elölről, ha megölnek, kezdhetjük elölről. Célpontjaink egyike szintén bérgyilkos, aki pedig miránk vadászik (ő beállítástól függően gépi, vagy másik játékos által irányított ellenfél). A halált nem szabad azonban kudarcként kezelni, inkább fogjuk fel tanulópénzként, míg végül minden a birtokunkban lesz (helyismeret, információ, fegyverek és különleges képességek), ami ahhoz kell, hogy nyolcból nyolcas eredményt érjünk el. Xbox Series X-re is meg fog jelenni, de csak azt követően, hogy lejárt a Sonyval kötött, egy évre szóló megállapodás.

Tom Clancy's Rainbow Six Extraction

(PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S, Luna, Stadia) - 2021. szeptember 16.

A Siege limitált ideig futott Outbreak játékmódja ihlette az Extractiont, amivel a Ubisoft azokat a játékosokat célozza, akik szeretnek ugyan társaságban lövöldözni, de nincsenek oda a kompetitív multiplayerért. Ők háromfős csapatokban hatolnak be földönkívüliek által megfertőzött területekre, hogy különféle feladatokat hajtsanak végre. Más kooperatív lövöldékkel ellentétben (jön pár konkurens cím a következő fél-egy évben) a hangsúly nem a hullámokban érkező rémségek százainak lemészárlásán van, célszerű felderítést követően egyenként és lehetőleg észrevétlenül leszedni az ellenséges létformákat. Érdekes mechanikának ígérkezik, hogy halál helyett az ütközetben eltűnt plecsnit sütik rá a bevetés során hátramaradt operátorokra, akik addig nem is  lesznek újabb küldetésben választhatók, míg ki nem szabadítjuk őket.

Far Cry 6

(PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S, Luna, Stadia) - 2021. október 7.

Második alkalommal vállalt szerepet videojátékban Gus Frink és Moff Gideon megformálója, Giancarlo Esposito. A Kubáról mintázott Yara vaskezű diktátoraként ő lesz az ellenfelünk, akit a felkelőkhöz csatlakozó Dani Rojas bőrébe bújva igyekszünk megbuktatni. A hatodik számozott Far Cry igen változatos fegyverarzenállal (köztük házilag barkácsolt gyilokszerszámokkal, speciális hátizsákkal és tankkal), valamint nem éppen hétköznapi segítőtársakkal (aligátorral, kerekesszékes tacskóval, harci kakassal) gondoskodik arról, hogy ne unjuk meg egyhamar a széria eddigi legnagyobb térképének módszeres kipucolását. Izgatottan várjuk, hogy mi sül ki a komolynak tűnő sztori, és látszólag Just Cause-osított játékmenet kombinációjából, ahogy arra is kíváncsiak vagyunk, többet nyújtanak-e egy-egy szürreális tripnél a korábbi főellenségeket játszható karakterekké varázsoló DLC-k. És ne feledkezzünk meg a csomag részét képező Blood Dragon remasterről sem!

Back 4 Blood

(PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S) - 2021. október 12.

Zombi kellett volna ehhez a melóhoz - gondolhatták a Turtle Rock fejesei, miután szembesültek az Evolve bukásával. Szerencsére nem törte meg a stúdiót a kudarc, így a fejlesztők visszatérhettek ahhoz, amihez a legjobban értenek. Nem az ő hibájuk, hogy a Valve képtelen háromig számolni, gondoljuk ezért a Warner által felkarolt Back 4 Bloodra úgy, mint a Left 4 Dead 3-ra. Egyébként ez nem is lesz nehéz, hiszen a játékmenet kísértetiesen hasonló, a körülményeket és ezáltal a túlélési esélyeket befolyásoló kártyarendszer bevezetése azonban tesz róla, hogy mégis frissnek hasson az élmény. Azt is jó tudni, hogy nem a megjelenés utána akarja fizetős DLC-ként hozzácsapni a stúdió a 4v4-es kompetitív módot, valamint az augusztus 5-én rajtoló nyílt bétán keresztül betekintést kínál játékába, hogy könnyebb legyen eldönteni, tényleg erre akarjuk-e költeni a pénzünket. Ez a próbakör ingyenes, megjelenéskor pedig a Game Pass-előfizetés lesz a legolcsóbb módja a kóstolónak.

Battlefield 2042

(PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S) - 2021. október 22.

Nem lesz kampány, és most, hogy ezt leírtuk, lépjünk is túl rajta, hiszen a keményvonalas rajongók zöme talán hozzá se piszkált a Battlefieldek sztorimódjához, mielőtt az online csataterek felé vette az irányt. PC-n és az új konzolgeneráció tagjain 128 fő részvételével zajlanak majd az összecsapások, a kifutó gépek tulajdonosai viszont kénytelenek lesznek beérni a megszokott 64 fős limittel, amiből logikusan az is következik, hogy nincs helye generációkon átívelő közös játéknak. Egyedi felszereléssel bíró specialisták valamelyikét (kezdetben 10 áll a rendelkezésünkre) választva olyan élmények várnak ránk, mint a Breakthrough és Conquest módokat magában foglaló All-Out Warfare, a kooperatív jellegű Hazard Zone, valamint a DICE LA által fejlesztett titokzatos harmadik játékmód, amit a rajongókhoz címzett szerelmeslevélként határoztak meg.

Marvel's Guardians of the Galaxy

(PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S) - 2021. október 26.

Nem az ért minket váratlanul, hogy Marvel témájú játékon dolgoznak a Deus Ex széria fejlesztői, hanem hogy már idén megjelenik. De nem csak ezért okozott kellemes meglepetést a Guardians of the Galaxy, az elsődleges ok nem egyéb, mint hogy teljes egészében kihagyják a többjátékos módot. Ez pedig jelentősen redukálja annak az esélyét, hogy megismétlődjék az Avengers fiaskó. A filmektől és a képregényektől is független sztorit a Deus Ex: Human Revolution és Deus Ex: Mankind Divided játékok írónője, Mary DeMarle jegyzi, de kikérték a tanácsait annak a Dan Abnettneki is, aki maga írta korábban számos füzet történetét. Az biztos, hogy a humorral garantáltan nem lesz gond, amikor például Peter Quill (végig Űrlordot irányítjuk, a társakat pedig az MI veszi gondozásba, de adhatunk nekik utasításokat, sőt kombót is összefűzhetünk ily módon) elbúcsúzik csápos partnerétől, azt képtelenség egy öblös kacagás nélkül megállni. Azon pedig, hogy a karakterek nem az MCU színészeinek arcvonásait viselik, és nem is mindenben hasonlítanak rajzolt másukra, kár is felháborodni.

Age of Empires IV

(PC) - 2021. október 28.

Első blikkre kevésnek tűnhet, hogy mindössze nyolc nemzet fiait foghatjuk hadra a nagy múltú RTS-széria legújabb részébe, de ha figyelembe vesszük, hogy ezúttal jóval nagyobb eltérést mutatnak mind a bevethető egységek, mind pedig az ebből fakadóan alkalmazható taktikák tekintetében, máris más a leányzó fekvése. Négy kampányt kapunk harmincöt küldetésre bontva, amelyek körülbelül ötszáz évet ölelnek fel a történelmünkből, ezt egészíti ki a legfeljebb nyolcszemélyes multiplayer. Remek döntés volt a Microsoft részéről, hogy semmilyen érdemleges játékbeli tartalmat (egységtípust, küldetést, játékmódot) sem pakolt a drágábbik kiadásba, hogy ezzel sarkallja pénzköltésre az érdeklődőket. (Azért ne hagyjuk ki a számításból azt sem, hogy elérhető lesz a Game Passban.) Jövőre pedig befut az ígért modtámogatás, és abban is biztosak lehetünk, hogy még évekig jönnek ingyenes DLC-k, valamint fizetős kiegészítők.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Forza Horizon 5

(PC, Xbox One, Xbox Series X|S) - 2021. november 9.

Hiába leplezték le már tavaly, az új generációs Forza Motorsportnak több időre van szüksége, ezért beelőzi a káprázatos látványvilággal bíró Forza Horizon 5. Ezúttal Mexikó változatos éghajlatú és domborzatú helyszínein nyomhatjuk tövig a gázpedált, miközben a PlayGround ígérete szerint drivatarok helyett minden más versenyző körülöttünk valós személy lesz. Visszatérnek a negyedik részben debütált évszakok is, csak épp átdolgozzák és finomhangolják azokat, hogy örömöt és élvezetet okozzanak a játékosoknak, ne pedig fejfájást. Kellemesen barátinak tűnik egyelőre a belépőszintet képviselő minimális gépigény is, ami annak fényében nem túl meglepő, hogy a játéknak még Xbox One alapgépeken is elfogadható minőségben kell futnia. És miután a Microsoft játékáról van szó, talán már felesleges is hozzátenni, hogy a megjelenése napján bekerül a Game Passba.

Dying Light 2 Stay Human

(PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series X|S) - 2021. december 7.

Hosszas és aggasztó csend után idén nyáron megtörték hallgatásukat a Dying Light 2 fejlesztői, akik nemcsak beszédes alcímmel látták el régóta készülő alkotásukat, hanem végre megjelenési dátumot is mertek társítani hozzá. Igaz, hagytak maguknak bőven időt, hiszen csak az év utolsó hónapjában kerül a valódi és virtuális boltok polcaira a szerepjátékos elemekkel felturbózott túlélőhorror. Nagyobb és részletgazdagabb világ, még több és még veszélyesebb élőhalott, hangsúlyosabb sztori (amit döntéseinkkel befolyásolhatunk, akárcsak a frakciók sorsát), és persze a széria védjegyének számító belsőnézetes parkour vár mindenkire, aki nem fél sem a zombiktól, sem a magasságtól.

Ti mit vártok ezek közül? Vagy esetleg kihagytunk valamit a listáról? Írjátok meg kommentben!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)