Hirdetés

A BioWare okosabb ellenfeleket ígér a Mass Effect 3-ban

|

A jelek szerint az AI meg tudja nehezíteni a dolgunkat. Örülünk, Vincent?

Hirdetés

A Bioware úgy nyilatkozott, hogy a Mass Effect 3 AI-ja okosabb, és viselkedésében is összetettebb lesz, mint az eddigiek, ezáltal keményebb harcokat lehet vívni.
"A programozóink számára mindig kiemelt helyen szerepelt a gép által irányított ellenfelek viselkedése, ezért különös hangsúlyt fektettünk erre." - mondta Christina Norman, aki a játékmenetért felelős, és jelenleg Los Angelesben dolgozik.



"Még nem vagyunk készen, de már most is úgy gondoljuk, hogy a játékosok az ellenségek viselkedését, reakcióit összetettebbnek, kiszámíthatatlanabbnak fogják érezni, így a tűzpárbajok is nehezülnek, ugyanakkor élvezetesebbé válnak. A célunk az, hogy az AI egységes egészként, csapatként viselkedjen, amiben minden szereplőnek megvan a maga feladata. A különböző tűzerőt képviselő ellenségek felszereltségüktől függően fogják változtatni a taktikájukat, amit leginkább úgy lehetne felfogni, mint egy sakkjátszmát, amiben a bábuk eltérő képességei alapján alakul a játszma."



Christina szerint az okosabb ellenségek mellé okosabb játékosi viselkedés is szükségeltetik, mert nem lesz elég az, hogy a biztonságos fedezék mögül kihajolgatva szedegetjük le a támadóinkat. AZ AI ugyanis a viselkedésünk alapján alakítja a taktikáját és megkeresi azt a módot, amivel a legkönnyebben ki tud minket fektetni. Ezáltal rá leszünk kényszerítve, hogy kiismerjük ellenségeink gyenge pontjait és maximálisan kihasználjuk a környezetünk adta lehetőségeket. Állunk elébe!

A Mass Effect 3 PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra jövő év márciusában jelenik meg, akkor tehát kiderül, hogy mindebből mi valósult meg.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)