Hirdetés

A Bloodborne eljött PC-re, csak nem úgy, ahogy szeretnénk

|

A közösség már mindent megtesz a Bloodborne élmény PC-s elhozataláért, de a Sony még mindig nem veszi a lapot.

Hirdetés

A Bloodborne az a játék, amit mindenki szeretne PC-re, de valahogy sosem akar ez bekövetkezni. A From Software egyik legünnepeltebb címe örök időkre a PlayStationön ragad, ha a Sonyn múlik, pedig a közösség már jobban nem is könyöröghetne érte.

Már kaptunk demake-et, autóversenyt, és most egy Minecraft feldolgozást is, de még mindig semmi jele a hivatalos PC portnak. Akárhogy is, legalább kockásított formában kaptunk egy kis ízelítőt.

A Bloodborne in Minecraft alkotója, Potomy összehúzott egy kis csapatot, amelyben voltak építők és programozók is. A srácok nekiláttak, hogy összerakják az eredeti játék világát, szörnyeit, és egy játszható élménybe csomagolják a From Software legendás akció-kalandját.

Hirdetés

A súlyos, kimért harcrendszert nyilván nem tudják pótolni, de minden mást nagyon szépen eltaláltak.

Akit érdekel a cucc az Patreonon keresztüli támogatásért cserébe már ma letöltheti azt. Amennyiben nem sürgős, úgy idővel a csomag külön, ingyenesen is elérhetővé fog válni a jövőben.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)