Hirdetés

A bunkó játékosok miatt már nem szívesen fórumoznak a Paradox fejlesztői

|

A Crusader Kings és a Hearts of Iron széria mögött álló csapat egyik munkatársa érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet.

Hirdetés

Kívülről szemlélve talán egyszerűnek tűnhet a játékfejlesztők élete, ám sok esetben valójában rengeteg energiába és időbe telik, mire elkészül egy csapat egy komolyabb alkotással, és persze a túlórázás sem ritka jelenség ebben a munkakörben. Sőt, gyakran az is a fejlesztők dolga, hogy közöljék az érkező újdonságokat vagy frissítéseket a közösséggel, ez pedig gyakran egy-egy fórum felületén történik meg, ami alapvetően pozitív dolog, hiszen elég közvetlen így a kommunikáció, de sajnos a jelek szerint lehetnek hátrányai is.

Hirdetés

Nem olyan régen friss fejlesztői naplót tett közzé a Paradox Interactive egyik munkatársa a Hearts of Iron IV hivatalos fórumán az 1.11-es patch tartalmairól, ám a fórumozók nemcsak az újdonságokat ismerhették meg a posztnak köszönhetően. A bejegyzés mögött álló, Archangel85 nicknéven tevékenykedő fejlesztő ugyanis azt is elárulta, mi az oka annak, hogy az elmúlt hónapokban vagy inkább években kevés munkatárs fordult meg a felületen.

Amikor kezdett a stúdiónál, Archangel85 számára hatalmas plusz volt a közvetlen kommunikáció a stúdió és a közösség között, ám ennek a megoldásnak a jelek szerint súlyos ára van. A fejlesztő szerint ugyanis azért nem találkozni már gyakran paradoxosokkal a fórumon, mert olyan légkör alakult ki, ami toxikus. Sokan már alapvetően úgy állnak hozzá a fejlesztőcsapathoz, hogy annak tagjai lusták vagy csak szimplán inkompetensek, és ilyen előítéletekkel tekintenek mindenre, amit csinálnak.

Archangel85 szerint elképesztően demoralizáló, ha valaki hónapokat szán rá az életéből valaminek a megalkotására, hogy aztán apró darabokra tépje azt a közösség. Ráadásul az ilyen jellegű vitákkal senki sem nyer. A fejlesztő kiemelte, hogy őket nem azért fizetik, hogy abúzussal teli oldalakat böngésszenek át egy hangyányi hasznos visszajelzés reményében.

A poszt írója továbbá azt is megjegyezte, hogy a csapat nem hízelgő bálványozást vár el a felhasználóktól (habár a bejegyzés szerint nyilván elfogadnák azt is), és nem is egy olyan fórumot akarnak kialakítani, ahol nem szabad kritizálni a munkájukat. Természetesen kíváncsiak az emberek visszajelzésére, de az egésznek semmi értelme, ha nem társul mellé egymás iránti tisztelet. A Paradox munkatársa szerint ha a játékosok egy felületet szeretnének, ahol a fejlesztők válaszolnak a kérdésekre, akkor a közösség felelőssége egy olyan hely felépítése, ahol szívesen látják a csapat tagjait, és produktív, professzionális módon lehet megvitatni a dolgokat.

Szerintetek jogos a fejlesztők problémája, vagy kötelességük megbirkózni a toxikus felhasználókkal is?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)