Hirdetés

A Denuvo fejlesztője könyvet írt arról, miért veszélyes játékokat emulálni

|

Az ingyenes e-bookot a Denuvót is fejlesztő Irdeto publikálta.

Hirdetés

Sokáig szélmalomharcnak tűnt a videojátékokat fejlesztő cégek küzdelme a töréseket készítők ellen, aztán megjelent a Denuvo, és ugyan a kezdeti időszakban pillanatok alatt elvérzett ez a védelem is, lassan csak megnyert egyre több harcot, mostanra pedig mindössze egyetlen csapat (vagyis állítólag egyetlen személy) maradt, amelyik még sikeresen töri fel a Denuvo védelmét, ők sem azonnal.

A vállalat, miután leszámolt az illegális másolatokkal, most az emulátorokat nézte ki magának, mint új ellenséget.

Hirdetés

A könyv "A játékemuláció veszélyei a fejlesztők számára: Eléggé aggódsz?" címet kapta, a Denuvo mögött álló Irdeto pedig hosszasan mesél arról, hogy bizony ez az egyre fejlődő irányzat mennyire nagyon veszélyes a fejlesztőkre nézve: nem csak bevételtől eshetnek el, de a megítélésükön is csorba eshet.

"Az emuláció sok játékos szerint kiemelkedően fontos a videojátékok megőrzésének szempontjából, mivel kitolja a címek élettartamát, és sokkal könnyebben elérhetővé is teszi azt a közösség számára."

Aztán rátérnek a lényegre:

"A cél most már azonban ennél több. Manapság nemcsak a régebbi, ikonikus játékokat emulálják, hanem frissebb címeket is. Ez nemcsak az új játékok bevételeit veszélyezteti, hanem a régi játékokét is, hiszen a retro játékok értékesítése újra jövedelmező lehet a licenctulajdonosok számára."

A könyv ezen kívül arról ír, hogy az emulált játék sokszor technikai problémákkal és grafikai hibákkal van fűszerezve, amiből a játékosok tévesen azt a következtetést vonhatják le, hogy a fejlesztők hibáztak, nem pedig az emulátor működik tökéletlenül.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Utóbbi állítással aligha lehet egyetérteni, hiszen szinte minden emulátor oldalán világosan fel van tüntetve, hogy melyik játékokat képes futtatni, hol akadhatnak problémák, és mik azok a címek, amikkel próbálkozni is kár.

A videojáték-iparban eddig is voltak olyan fontos szereplők, akik nem nézték jó szemmel, ha a játékaikat a natív hardveren kívül teszik elérhetővé, és miközben egy népszerű emulátor steames megjelenése örvendetes hír, az e-könyv megjelenése egy szomorú jövőt vetít előre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)