Hirdetés

A Discord is beszállt a Nintendo Switch-emulátorok elleni harcba

|

Két népszerű emulátor és a fejlesztőik kommunikációs csatornáit is felfüggesztette a közösségi platform.

Hirdetés

Az elmúlt hetekben viharos időket élt át a Nintendo-, és azon belül is a Switch-emulátorok közössége, miután a japán vállalat egy peren kívüli egyezség keretében lelövette az egyik legnépszerűbb ilyen programnak számító Yuzut, majd nem sokkal később a szoftver nyílt forráskódjára épülő Suyut is üldözni kezdte, töröltetve a GitHubról az új emulátorhoz kapcsolódó fájlokat.

A Nintendo keze pedig most a Discordon is utolérni látszik az utódot, valamint a szintén Yuzu-leszármazott Sudachit, a közösségi oldal ugyanis váratlanul letiltotta az ezeknek szentelt szervereket és a fejlesztőik privát felhasználói profiljait is.

A fejleményről nemrég a The Verge számolt be, amelynek nyilatkozva a platform a Digital Millenium Copyright Act (DMCA), vagyis a szerzői jogok védelmét biztosító amerikai törvény megsértésére vonatkozó bejelentésre hivatkozott, mondván, hogy a Suyu és a Sudachi esetében még egy bírósági végzés is indokolta a szerverek és a fejlesztők fiókjainak letiltását.

Hirdetés

Az utóbbi kijelentés arra a határozatra utal, ami a Yuzu fejlesztői és a Nintendo közötti perben született, ám a The Verge szerint ez csak azt tiltja meg, hogy a korábbi emulátor készítői harmadik felekkel együttműködve részt vegyenek az annak forráskódjára épülő további projektekben. Magyarán ez alapján csak akkor lehet letiltani a Suyut és a Sudachit, ha a Yuzu mögött álló Tropic Haze tagjai is részt vettek a fejlesztésben, a Discord viszont nem adott erre vonatkozó tájékoztatást.

Így aztán jelen tudásunk szerint az új emulátorok készítői nem feltétlenül követtek el DMCA-elleni kihágást, mivel egy nyílt forráskóddal dolgoztak, ami nem a Nintendóhoz tartozik, ezen pedig olyan módosításokat is végrehajtottak, amelyektől azt remélték, hogy a cég nem tudja a szerzői jogok megsértésével vádolni őket. Nagyon leegyszerűsítve ugyanis az emulátor önmagában csak egy áthidaló eszköz, a kalózkodás megvalósulásához a futtatott játékok illegális kópiájára is szükség van.

A The Verge beszámolója mindenesetre most arra enged következtetni, hogy a Discord akciója akár a Suyu végét is jelentheti, melynek csapatát állítólag már így is szétrobbantották a belső viták, míg a portálnak nyilatkozva a Sudachi mögött álló Jarrod Norwell azt ígéri, hogy ő folytatni fogja a munkát.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)