Hirdetés

A Gamespot még vár a Killzone 2 értékeléssel

|

A hamarosan megjelenő, agyonhypeolt Killzone 2-ről szépen lassan megjelennek az első tesztek.

Hirdetés

A legjobban várt PS3 cím, a Killzone 2 közeledik a megjelenéshez. Ahogy az szokás, a szaksajtó emberei már tesztelték is az új üdvöskét, és sorra jelennek meg az exkluzív, vagy csak sima teszteredmények. Az egyik gamer lap - a Gamespot - azonban úgy döntött, nem alkot elhamarkodott véleményt a játékról. Indoklásuk szerint a Killzone 2 egyik legjobb része az online játék, ami igen komplex, és hosszú időre nyújt szórakozást majd mindenki számára. Ezt a részt azonban a tesztelők nem tudták elég alaposan tesztelni, így nem is nyilvánítanak véleményt. A számukra biztosított tesztszervereken ugyanis nem az a verzió futott, amit majd a boltokban lehet kapni, így a tesztelés sem lehetett tökéletes. Egyes rossz nyelvek persze azonnal azzal reagáltak, hogy a kijelentés valójában azt jelenti, hogy a Killzone 2 egyszemélyes része korántsem akkora durranás, mint ígérték, viszont ciki lenne lehúzni a játékot azonnal. A várakozó álláspont tehát pont megfelelő egy nevesebb lap számára, mint amilyen a Gamespot. Hogy ebből mi az igazság, nem tudjuk, de a demó alapján azért mindenki képet alkothat, hogy körülbelül mire is számíthat február 27-én.

killzone1_large.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)