Hirdetés

A God of War csapata egy új fantasy játékon is dolgozik a folytatás mellett

|

A Sony Santa Monica egyik álláshirdetése árulkodott a stúdió rejtélyes projektjéről.

Hirdetés

Miután a Sony bejelentette, hogy PlayStation 5-re készül a God of War folytatása, amely a Ragnarököt állítja a középpontba, az minden mást elhomályosított a Sony Santa Monicával kapcsolatban, pedig a korábbi információk alapján a csapatnál több projekt is formálódik. Többek között erre mutatott rá az a márciusban fellőtt álláshirdetés, ami egy vezető forgatókönyvíró után kutatott, méghozzá egy új, még be nem jelentett címhez. 

Hasonló felhívás jelent meg most is a fejlesztőcsapat honlapján, ám ezúttal egy másfajta pozícióra (senior character concept artist) keresnek munkatársat.

Hirdetés

A munkaköri leírás alapján a Sony Santa Monica olyasvalakire számít, aki segít "fantasy-világok szabályrendszerének kidolgozásában, a követelmények között pedig többek között az szerepel, hogy a jelentkezőnek erős tervezői készségekkel kell rendelkeznie és realisztikus, hihető fantasy-karaktereket kell megjelenítenie. 

Persze ennyi alapján simán lehetne a God of War 2-ről is szó, azonban a leírás nem felejti el kikötni, hogy egy új, még bejelentés előtt álló játékhoz csatlakozhat a szerencsés fejlesztő.

Szerintetek mi formálódik a Sony Santa Monicánál Kratosék fagyos kalandja mellett?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)