Hirdetés

A hírek szerint elkezdődött a Hogwarts Legacy 2 fejlesztése

|

Örülhetnek a Varázsvilág rajongói, készül a folytatás.

Hirdetés

A X-en, avagy leánykori nevén Twitteren tett közzé egy bejegyzést az iparági bennfentesnek számító MyTimeToShineHello, melyben arról írt, hogy forrásai szerint elkezdődött az idén februárban megjelent Hogwarts Legacy folyatásának fejlesztése (vélhetően) az Avalanche Software berkein belül.

Bár semmi forradalmit nem hozott magával, a Hogwarts Legacy azt bizonyította, hogy erre nincs is mindig szükség, és jól ismert elemekből is össze lehet rakni egy szerethető játékot. A Harry Potter könyvek Varázsvilágában játszódó történet a klasszikus kalandoknál jóval korábbi időszakba helyezte a cselekményt, de ez a frissesség is csak a játék előnyre vált. 

Hirdetés

Az első Hogwarts Legacy hatalmas sikernek bizonyult. A megjelenését követő első két hétben 12 millió példányt adtak el belőle, ami 850 millió dolláros bevételt generált a stúdiónak. Nemrég azt is elárulták az illetékesek, hogy az indulás 256%-a lett a Warner eredeti elvárásainak. 2023 májusára a bevétel már 1 milliárd dollár felett jár.

Mindezek tükrében nem is csoda, hogy készül a folytatás.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)