Igen, bizony, dicshimnusz, A nyomorultak ugyanis minden kétséget kizáróan az év egyik legjobb filmje. Rendkívül nyomasztó film, bár ez egyáltalán nem meglepő azok számára, akik ismerik az eredeti Victor Hugo regényt, vagy akár csak a film alapjául szolgáló színpadi musicalt. Ezek után az állítások után egy javaslattal kezdem a kritikát. Egyelőre jegeljék a filmet. Nem érdemes a kellemes ünnepi időszakban megnézni, A nyomorultak ugyanis nem kellemes, de kétségkívül szenzációs élmény. Így én azt javaslom, január 1-ig kerüljék a mozikat, az ünnepi rohanás végeztével azonban rögtön irány a mozi, és tessék megnézni 2012 egyik legkiválóbb filmjét, de felkészülten tessék érkezni a moziba, A nyomorultak ugyanis egy nehezen emészthető remekmű. De ami a legfontosabb az egészből, az az, hogy egy remekmű!
Kezdjük rögtön Tom Hooperrel. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy nagyon ért a szakmához. Ezt bebizonyította már akkor, amikor A király beszédével bombaként robbant a köztudatba. A film rendezése majdhogynem hibátlan. Párizs káprázatosan fest, a képek gyönyörűek, a helyszínek, a díszletek fantasztikusak, csakúgy mint a jelmezek, minden apróság remekül teremti elő a 19. századi hangulatot.
