Hirdetés

A megjelenés előtt kikerülhetett a Mortal Kombat 1 dobozos verziója, ami elvileg borzalmas állapotban van

|

Sajnos épp arról a kiadásról van szó, ami felé nincsnek nagy elvárások.

Hirdetés

Vészesen közeledik a Mortal Kombat 1 megjelenése, az MP1st értesülései szerint azonban valami hiba csúszhatott a dobozos verziók értékesítésébe, ugyanis a játék egyik kiadása, egészen konkrétan a Nintendo Switch-es verzió bizonyos példányai már közkézen forognak. 

Valaki erről már bizonyítékokat is feltöltött a Redditre, ezeket a képeket azonban serényen törli a Warner. Az első beszámolók viszont cseppet sem festenek jó képet a Switchre kiadott Mortal Kombat 1-ről.

Hirdetés

Sejteni lehetett, hogy nem ez a változat lesz a játék legcombosabb verziója, de a dobozos kiadást megszerző redditező szerint egészen tragikus a helyet. Ő úgy fogalmazott, hogy harc terén a játék visszanyúl a széria gyökereihez, az átvezetők elején és végén, valamint a harcok előtt viszont szörnyű a lag és a screen tearing. A játékmenet jó, a felbontás azonban nagyon pixeles, összességében felháborítónak tartja, hogy ezért 70 eurót kérnek Nintendo Switchen.

A Mortal Kombat 1 hivatalosan szeptember 19-én fog megjelenni, de azok, akik Kollector vagy Premium Editionre fizettek be, már szeptember 14-én elkezdhetik a játékot.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)