Hirdetés

A Mortal Kombat 1 visszahozza a széria egyik közkedvelt elemét

|

A hétvégi bétából kiderült, hogy a Mortal Kombat X által bevezetett új "befejezés" is része lesz az új generációs folytatásnak.

Hirdetés

A verekedős játékok stresszes pillanatokat szülhetnek. Ilyenkor repülnek kontrollerek, törnek tévék, és játszódnak le olyan - félreértés ne essék, teljesen vállalhatatlan - jelenetek, mint amilyet például a hétvégi CEO-n láthattunk.

A Mortal Kombat 1 hétvégi, konzolos bétatesztjén is voltak, akik nem bírták a nyomást, és egy ütemesebb Liu Kang-kombó után kiszálltak a ringből. Ekkor derült ki, hogy a Mortal Kombat X közkedvelt QUITALITY kivégzései visszatérnek.

Hirdetés

Ha valaki dühében kilép a játékból, annak karaktere lerendezi saját magát, megjelenik az üzenet, és a másik fél büszkén ácsorog a képernyő túloldalán. Ez Kenshi esetében azt jelenti, hogy eltöri a saját nyakát és inkább összezuhan, mint hogy folytassa a harcot.

A hétvégi Mortal Kombat 1 bétában a profik és a kezdők is egy meccskeresőbe kerültek. Ilyen körülmények között nem érdemes túlzottan felszívni magunkat. Mindenesetre a béta alapján úgy tűnik, hogy a szeptember 19-én érkező Mortal Kombat 1 egy kemény, és nagyon menő verekedős cím lesz, nekünk is volt alkalmunk kipróbálni és megmutatni nektek:

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)