Hirdetés

A Need for Speed: Underground hangulat ismét az egekbe emelte a GTA Online-t

|

Ilyen számok mellett érthető, hogy a Rockstar nem erőlteti a következő epizód megjelenését, a Los Santos Tuners pedig azt bizonyítja, hogy az NFS fénykorára még mindig lenne igény.

Hirdetés

A Rockstar Games sosem ment a mennyiségre, mindig a minőséget tartották szem előtt, a Grand Theft Auto V-tel azonban egészen új szintre emelték ezt a nézetet. A játék egészen megdöbbentő, de már a harmadik konzolgeneráció óta velünk van, hiszen még Xbox 360-on és PlayStation 3-on debütált, idén pedig már a PS5-ös és az Xbox Series X és S-es kiadás érkezik.

A hatalmas siker persze nem hullott csak úgy a kiadó ölébe: a fejlesztők a megjelenés óta folyamatosan bővítik a GTA Online világát, méghozzá ingyen. A mostani játéktérnek már köze sincs ahhoz a multihoz, amibe 2013-ban léptünk be először.

Hirdetés

Ezek az új tartalmak pedig olyannyira jók, hogy még ennyi idő után is képesek új rekordok felállítására. A Rockstar most egy Twitter posztban osztotta meg, hogy a legutóbb érkezett Los Santos Tuners frissítés annyi játékost hozott össze, amire korábban még egy update sem volt képes, márpedig 2013 óta érkezett néhány nagyon erős tartalmi bővítés. Hiába, a Need for Speed: Underground feeling eladja magát, nem véletlen, hogy az EA fülét is rágja a rajongótábor egy minőségi remake-ért.

A kiadó egy apró ajándékkal is kimutatja a háláját a játékosok felé, így mindenkinek 250 ezer dollárt ír jóvá a GTA számláján, ami éppen jókor jön, hiszen most igazán élvezetessé vált a kocsik optikai és teljesítménybeli tuningja.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)