Hirdetés

A PS3-as játékok borítója hamarosan új stílust kap

|

A Sony másodszor is változtat a PS3 játékok borítóin, most a PS4 és Vita stílusára váltanak.

Hirdetés

Egy új korszak indult a PlayStation 4 és az Xbox One kiadásával a múlt év végén. Új korszak, új technológia, új borítótípus. Most pedig, hogy megjött az új, a réginek is haladnia kell a korral.

Nem ez az első alkalom, hogy a Sony módosít a játéktokok borítójának stílusán. Egyszer már megtörtént a dolog a Slim változatok megjelenésekor, most pedig az új generáció új külsőt hozott magával a PlayStation széria harmadik generációs játékainak is.

A mostani stílusváltást az IGN fedezte fel a Tecmo Deception szériájának negyedik részénél, a Sony pedig megerősítette a hírt, miszerint ez lesz a borítókhoz használt új séma. Ahogy azt a képen is láthatjátok, az eddig feketén díszelgő felső csíkunk most szép kék színt kapott. Anno még 2009 őszéig élvezhettük a teljes bal oldalon végigfutó PLAYSTATION 3 feliratot, majd ez a sáv felülre került, és egy visszafogottabb PS3 felirat kapott rajta helyet, amihez a PlayStation Network védjegye is csatlakozott a hálózat nevével együtt.

Az új séma ennek a sávnak adott most egy új színárnyalatot. A változtatások ellenére a konzol eredeti logója az összes borítótípus bal felső sarkában kapott helyet. Vannak dolgok, amik nem változnak. Ilyen például a két konzol játéktokjai közötti különbség is. Az előző széria robusztus tokjait még mindig könnyedén felismerhetjük majd az üzletek polcain.

Mit szóltok az új borítóhoz? Nektek melyik tetszik a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)