Hirdetés

A rajongóknak nem jön be az új Prince of Persia játék, de a széria atyja bevédte

|

A Prince of Persia: The Lost Crown bejelentése nyitotta a Summer Game Festet, de a játékosok nem úgy viszonyulnak hozzá, ahogyan azt a Ubisoft szeretné.

Hirdetés

A Prince of Persia: The Sands of Time remake nem egyhamar érkezik meg, viszont a Ubisoft addig sem hagyja új játék nélkül a széria rajongóit, mivel a Summer Game Festen bejelentésre került Prince of Persia: The Lost Crown a tervek szerint már 2024 legelején megérkezik minden fontos platformra. 

Az oldalnézetes akció-kaland platformerben egy új főhőst, Sargont irányíthatjuk majd, és a látottak alapján filmszerű jeleneteket, ügyességi részeket és bossharcokat is kapni fogunk szép számmal. 

Hirdetés

Az internet népe azonban nincs odáig azért, amit látott és nem csupán az alávágott zene miatt. A kommentszekciók tömve vannak elégedetlen rajongók megnyilvánulásaival, a YouTube-on pedig beszédes a tetszések és nemtetszések aránya: a hivatalos Ubisoft csatornán lévő trailernél például négyszer annyian nyomtak a lefelé mutató ujjra, mint a másikra, de ez igaz a többi feltöltésre is. 

A Prince of Persia: The Lost Crown azonban meglepő helyről kapott támogatást: a legelső, 1989-es Prince of Persiát (ezt rebootolta 2003-ban a Ubisoft a The Sands of Time-mal) fejlesztő Jordan Mechner a blogján fejtette ki a gondolatait, miszerint a játékon dolgozó Ubisoft Montpelliernél tevékenykednek a legnagyobb tehetségek, akikkel valaha is volt lehetősége együtt dolgozni, közelről látta az elkötelezettségüket és a szeretetüket a Prince of Persia iránt, így ha van olyan stúdió, amelynek sikerülhet játékosok új generációjának is elhozni az élményt, akkor azok ők. 

"Jól ismerem a Ubisoft Montpellier tehetséges POP-csapatát, láttam, ahogy három éven keresztül a szívüket és szenvedélyüket beleadták ebbe a projektbe az előzetes tervezéstől a teljes bétáig, és nem is lehetnék izgatottabb. Ez az a Prince of Persia-játék, amire vágytam."

A június 12-re betervezett Ubisoft Forwardon még többet láthatunk majd az új Prince of Persia játékról, érdemes lesz 19:00 órától velünk tartani. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)