Hirdetés

A Remedy következő játéka is az Alan Wake és a Control univerzumában játszódik majd

|

A fejlesztőcsapat szerint rengeteg lehetőség rejlik abban, ha a játékaik laza szálon kapcsolódhatnak egymáshoz.

Hirdetés

A legutóbbi State of Playen mutatkozott be a Control legújabb DLC-je, az AWE, mely tíz év után végre ismét elhozza nekünk Alan Wake-et. A játékokat fejlesztő Remedy most elárulta azt is, hogy már dolgoznak következő alkotásukon, mely ráadásul osztozik majd világán a stúdió korábbi játékaival, így a fejlesztők tudatosan létrehoznak egy teljes univerzumot kalandjaiknak.

Hirdetés

Az RCU, azaz a Remedy Connected Universe egy régi vágya a stúdiónak, és elmondásuk szerint már egy évtizede rejtenek el utalásokat játékaikban, melyek a saját univerzumuk gyökereiként szolgálhatnak:

"Minden játék egy önmagában is helytálló élményt nyújt, de egyben az összes egy ajtó egy nagyobb univerzum felé, melyek izgalmas cross-over események lehetőségét rejtik."

- írja blogposztjában a stúdió.

A nemrég bejelentett kiegészítő már csak azért is bír nagy jelentőséggel, mert ez lesz az első olyan komoly történetszál, mely túllép a finom utalgatás szintjén, és hivatalosan is hidat képez a Remedy két játéka között. Úgy tűnik, hogy ez csak az első lépés lesz egy olyan úton, melyet elkövetkezendő játékaik már alapként kezelhetnek.

Noha a stúdió elárulta, hogy már fejlesztés alatt áll következő kalandjuk, de ennek megjelenésére, sőt bejelentésére is valószínűleg éveket várhatunk. A Control: AWE viszont addig is kellő szórakozást nyújthat a Remedy kedvelőinek; ennek megjelenéséig már csak pár hétig kell türelemmel lennünk, hiszen augusztus 27-én már meg is jelenik az Alan Wake sorsával is foglalkozó kiegészítő. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)