Hirdetés

A State of Decay fejlesztői új játékon dolgoznak

|

Az Undead Labs bejelentette, hogy egy új játékon dolgoznak, amelynek az ég világon semmi köze a State of Decay-hez. De még csak a zombikhoz sem.

Hirdetés

Az Undead Labs Twittere csak úgy izzik az első bejelentés óta, amelyre tegnap éjfélkor került sor. Az egyik pillanatban még a State of Decay jövőjéről volt szó, a következőben pedig egy teljesen új IP ütötte fel a fejét.

A csapat biztosított mindenkit, hogy a State of Decay jó kezekben van, természetesen ezt sem fogják elhanyagolni, de más irányba is nyitni szeretnének. A készülő játékban azonban egyáltalán nem találkozunk majd zombikkal, a stúdió teljesen más irányba vinné el a fejlesztést.

Az egyik üzenetben az is megjelent, hogy az új IP-nek a Microsofthoz sem lesz semmi köze, melynek hatására több rajongó is megijedt, hogy az Undead Labs egy PlayStation exkluzív címben gondolkozik. A stúdió természetesen megnyugtatott mindenkit, a Microsoft csak a kiadói pozícióból tűnik el, a partneri kapcsolatot továbbra is szeretnék fenntartani. Hivatalos bejelentés hétfőn érkezik majd, addig csak találgatni tudunk. Vajon mi a helyzet a State of Decay MMO-val?

Ti milyen játéknak örülnétek az Undead Labstől?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)