Hirdetés

A Ubisoft prototípusa megmutatja, hogyan fogunk kapcsolatba lépni az NPC-kkel a jövőben

|

A GDC-n leleplezett Neo NPC ízelítőt ad a generatív AI által nyújtott lehetőségekből.

Hirdetés

Nemrég egy olyan stúdió osztotta meg tapasztalatait a mesterséges intelligencia és a játékfejlesztés kapcsolatáról, amely olyan videojátékok megvalósításából vette ki a részét, mint a Baldur's Gate 3 és az Alan Wake 2, a Keywords Studios szerint pedig játékot nem lehet kizárólag AI-jal fejleszteni, mert nem tudja pótolni az emberi tehetséget. Ez inkább csak egy újabb eszköz a stúdiók kezében.

A Ubisoft sem akar kimaradni ebből az innovációból, és az idei Game Developers Conference-en prezentálta is egy vadonatúj prototípusát, amely generatív mesterséges intelligencia segítségével teszi lehetővé, hogy a játékosok szó szerint beszéljenek az NPC-kkel.  

Hirdetés

A San Franciscóban megrendezett eseményen az újságírók végigjátszhattak egy rövid demót, amely a Neo NPC nevű technológiát szemléltette. Mások mellett az amerikai IGN egyik munkatára is kipróbálta a koncepciót, és beszámolója alapján egy akciót tervező ellenálló csoport egyik újoncának bőrébe kellett bújnia. Kezdetben egy Bloom nevű karakterrel beszélgetett, akitől megtudott néhány információt a csoport tevékenységéről és néhány személyes adatot egyes tagokról - ez önmagában nem jelent újdonságot, az viszont igen, hogy nem szövegek közül lehetett választani.

Az újságíró és a Bloom nevű NPC között szóbeli diskurzus zajlott: a mikrofonba beszélve a szerkesztő olyan dolgokat kérdezett Bloomtól, mint hogy mióta tagja az ellenállásnak és aggódik-e amiatt, hogy valakinek baja esik, az NPC pedig sorban válaszolt mindenre. Ez nemcsak előrevitte a beszélgetést, de egy kis kapcsolati csík is töltődött, a második szint elérése pedig még személyesebb válaszokat oldott fel. Később a demóban a játékos és Bloom együtt megnéztek egy videót egy őröket felügyelő drónról, amely azt mutatta be, hogy a technológiával hogyan lehet reagálni a játékban zajló eseményekre. 

Itt azt a kérdést kapta Bloom, hogy hány őrt figyeltek meg eddig, vagy hogy mi történik, amikor a drón elkezdett kikerülni a jel hatótávolságából, végül a küldetés tervezése közben egy másik NPC-vel, Ironnal tanácskozott a játékos, aki egy bizonyos terv mellett kardoskodott, de meggondolta magát, miután az újságíró bemutatott neki egy alternatív lehetőséget. Megbeszélték a különböző opciókat egy második emeleti erkélyre való behatolásra, az őrök kiiktatásának legjobb módját, és azt is, hogy hogyan kezeljék a biztonsági kamerákat. Az újságíró szerint mindez olyan érzés volt, mintha egy bankrablós filmbe került volna, ahol a csapat kidolgozta a tervet, mérlegelte a lépéseket. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


A Neo NPC az Nvidia és az Inworld AI technológiájának felhasználásával készül, és lehetővé teszi a Ubisoft fejlesztőinek, hogy a mesterséges intelligencia segítségével olyan narratív élményt nyújtsanak, mint még soha. Maga a megoldás több AI implementációjából áll: egy beszédből szöveggé alakító elemző-AI-ból; az Inworld Character Engine-jéből, ami egy nagy nyelvi modell, és meghatározza, hogy az NPC hogyan fog viselkedni és reagálni; egy szövegből beszéddé alakító programból, ami verbális választ generál; az Nvidia Audio2Face technológiájából, ami egy valós idejű arcanimációs rendszer, ez az NPC ajkait és arckifejezéseit a kimondott szavakhoz igazítja. 

Természetesen ez még csak egy techdemó, de adja magát a kérdés: ez lehet a játékipar jövője?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)