Hirdetés

A Valhalla írója szerint a következő Assassin's Creed akár Brazíliában is játszódhatna

|

Lassan már nincs olyan pontja a Földnek, ami ne merült volna fel potenciális Assassin's Creed helyszínként.

Hirdetés

Alain Mercieca, az Assassin's Creed Valhalla egyik írója nemrég a TheGamernek adott interjújában elmondta, milyen helyszínek passzolnának szerinte a legjobban egy új AC játékhoz. Mercieca komoly szerepet vállalt a széria legújabb részeiben, elvégre ő volt az Origins vezető írója, és dolgozott a legutóbbi részen is.

A szóban forgó interjúban rögtön azzal indított, hogy egészen egyszerűen túl sok lehetőség közül lehet választani, ha egy új Assassin's Creedről van szó. Persze azért így is bedobta az ötleteit.

Hirdetés

Először Málta szigetét említette meg. Ide már nagyon régen eljutott az emberiség (az első emberi nyomok a gozói il-Mixta barlangban találhatók, és kb. időszámításunk előtt 5200-re tehetők), a máltai kultúra hatalmas múltra tekint vissza, ez pedig Mercieca szerint nagy lehetőségeket rejthet magában. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az AC játékok méretükben is mindig tekintélyt parancsolók voltak, ezért Málta valószínűleg túl apró játéktér lenne.

Éppen ezért egy ambiciózusabb ötletet is bedobott az író: ő legjobban egy dél-amerikai, egészen pontosan brazil Assassin's Creednek tudna örülni. Mercieca szerint az inkák és a konkvisztádorok korszakai lenyűgöző volt, ezt a vonalat pedig csak egy picit karcolgatta meg az Assassin's Creed IV: Black Flag.

Fontos persze kiemelni, hogy Alain Mercieca személyes vágyai nem egyenlőek azzal, hogy ténylegesen hová is kalauzol majd el bennünket a következő AC játék. Hallottunk már pletykákat Indiáróla százéves háború korszakáról és Altaïr Ibn-La'Ahad visszatéréséről is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)