Hirdetés

A Watch Dogs: Legion következő frissítése 60 fps-es módot hoz konzolokra

|

A Digital Foundry gyanúja beigazolódott: a Ubisoft tényleg dolgozott egy teljesítményorientált módon az új generációs verzióknál.

Hirdetés

A Watch Dogs Legion következő frissítése, a 4.5 egy olyan opciót hoz majd a PlayStation 5-ös és Xbox Series X/S-es tábornak, amire a játék megjelenése óta vártak. A csomag legfőbb újdonsága ugyanis a 60 fps-es mód, ami jóval folytonosabb látványt kínál majd az új generációs gépek tulajdonosainak. Persze aki kicsit is utánanézett a Legion technikai hátterének, az már sejthette, hogy úton van a kapcsoló.

Hirdetés

A játék eredetileg csak 30 fps-t tudott felmutatni az új konzolokon, de a Digital Foundry tesztelői már a megjelenésnél látták, hogy nem feltétlenül ez volt a cél.

"A PC-s fájlok szerint fejlesztés alatt volt egy 60 fps-es mód PlayStation 5-re és Xbox Series X-re, de ez végül nem került bele a megjelenéskori verzióba. Talán később majd befuthat."

A srácoknak lett igaza végül. A 4.5 emellett egy rakat hibajavítást is hoz, melyek többsége az új karaktert, Minát érinti. Megjelenési dátumot még nem kapott a tapasz, de a Ubisoft megígérte, hogy amint a titokzatos dátum közelébe érünk, azonnal megosztják majd a teljes fejlesztési jegyzéket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)