Hirdetés

A World of Warcaft játékosai több mint 545 millió forinttal segítik az ukrán népet

|

A Blizzard a BlueCheck Ukraine közreműködésével már ki is osztotta a befolyt pénzt a rászorulókat támogató szervezeteknek.

Hirdetés

A Blizzard és a World of Warcraft csapat még júliusban indította útjára az idei jótékonysági állatkacsomagját. Az MMORPG modern verziójához megvásárolhattuk a Sunny, the Golden Retrievert, a Classichoz pedig a Flurky, the Murlocot együttesen 20 euróért, hogy így támogathassuk a BlueCheck Ukraine nevű jótékonysági szervezetet.

Korábbi ígéretéhez híven a teljes bevételt hiánytalanul elutalta nekik a Blizzard, ami az akció végére 1,5 millió dollár, azaz kicsivel több mint 545 millió forint lett.

Hirdetés

A BlueCheck Ukraine egy ukrán felmenőkkel rendelkező amerikai színész, Liev Schreiber (Sikoly, X-Men: Kezdetek - Farkas) által 2022-ben felállított szervezet, aminek elsődleges célja, hogy átfésülje, számon tartsa és kiossza az Ukrajnába érkezett adományokat olyan csoportoknak, amelyeknek szükségük van azokra. Elkerülve ezzel a politikai csatornákat és számtalan más útvesztőt, a segítséget így azok kaphatják meg, akik tényleg ott vannak a háború sújtotta területek mélyén.

A hivatalos közlemény értelmében a World of Warcraft csapata és a BlueCheck már szét is osztották a beérkezett adományokat a Ukraine Assistance Organization, a Project Victory, a Voices of Children, a TAPS Ukraine és más csoportok között. Az a 1,5 millió már biztosan jó helyre ment.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)