Hirdetés

Activision - Blizzard: Két stúdió biztosan marad

|

A Vivendi játékrészlegének "szétbombázása" során egynémely fejlesztőcsapat jóval kedvezőbb elbírálásban részesült.

Hirdetés

A néhány napja hírül kapott átszervezés nem kis felháborodást keltett a játékosok körében, köszönhetően annak, hogy az Activision fejeseinek nyilatkozataiból azt lehetett kiolvasni, hogy az igényesebb AAA-kategóriás címek helyett filmlicencek ill. gyermek- és családi játékok kapnak a megérdemeltnél nagyobb figyelmet.

Ghost Busters

ghost.jpg


Néhány félreértés azonban történt, hiszen a Ghostbusters-t nem törölték, ellenben a következő évre csúszik át, s folynak az egyeztetések a Sony-val a kiadás körülményeiről. Az sem kizárható, hogy végül mégiscsak az Activision adja ki. A Brütal Legend kiadásáról is folynak a tárgyalások egy "nem hagyományos" kiadóval. Meglehet, hogy Tim Schafer a digitális terjesztésben látja biztosítottnak legújabb játéka jövőjét.

Brütal Legend

brutal.jpg


A hétvége során kiderült, hogy két fejlesztőcsapat munkatársai felsóhajthatnak, és nyugodtan dölhetnek hátra. A Radical Entertainment "megmenekülése" nem okozott különösebb meglepetést, hiszen az Activision vezérei külön kitértek arra, hogy a Prototype-ra és a csapat által megalkotott Crash Bandicoot szériára a jövőben is igényt tartanak.

Prototype

prototype.jpg


Jóval nagyobb volt az esélye a High Moon Studios felszámításának, mivel a The Bourne Conspiracy közepesen sikertelennek bizonyult, s a regények jogait is visszavásárolta a szerző cége, a Ludlum Entertainment, tehát a jövőben tőlük várhatjuk majd az újabb Bourne játékokat. Ennek ellenére a csapat megúszta, és felkerült a megmentésre érdemes stúdiók rövid, ám remélhetőleg bővülő listájára.

The Bourne Conspiracy

bourne.jpg


A 50 Cent: Blood on the Sand és a World in Conflict: Soviet Assault, továbbá a többi projekt sorsának alakulását természetesen figyelemmel kísérjük, és beszámolunk minden változásról.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)