Hirdetés

Aggasztó pletyka terjed a Subnautica következő részéről

|

A fejlesztőknek kellett tisztázniuk a dolgokat, miután több rajongó is pániküzemmódba kapcsolt a hírek hallatán.

Hirdetés

Legutóbb még tavaly novemberben adtunk a hírt az Unknown Worlds Entertainment gondozásában készülő Subnautica folytatásáról, amikor is megtudtuk, hogy 2025 előtt nemigen számíthatunk a tengeri túlélésre fókuszáló kaland második felvonására. A minap azonban a Krafton jelentéséből kiderült egy s más, ezzel egyidőben pedig egy bizonyos szó láttán többeknek is lefagyott a mosoly az arcukról.

A "games-as-a-service" megfogalmazás volt az, ami sokaknak rögtön szemet szúrt, ebből pedig, érthető módon, arra következtettek, hogy a mostani iparági trendeket hajszolva, a Subnautica folytatása is egy live service alapokon nyugvó, battle passekkel és mikortranzakciókkal erősen átitatott játék lesz.

Hirdetés

Az aggódó hangok az Unknown Worlds Entertainment fejlesztőihez is eljutottak, a csapat pedig nem tétlenkedett, egy közleményben nyugtatta meg a közösséget, ezzel tisztázva a dolgokat.

Ebben azt írták, a "games-as-a-service" megfogalmazás csupán annyit takar, hogy hosszú éveken át kívánják majd támogatni, és frissítésekkel életben tartani a játékukat. Megerősítették továbbá azt is, hogy semmilyen season pass, battle pass, vagy bármilyen egyéb előfizetéses modell sem képezi majd a játék részét, így mindenki megnyugodhat.

Közleményükben beszámoltak még arról is, hogy a játék nem multiplayer központú lesz, a co-op is csak opcionális lehetőségként kerül majd bele, magyarán tisztán egyjátékos kalandként is élvezhető lesz a Subnautica folytatása. 2024-ben viszont sajnos még nem számíthatunk a játék korai hozzáféréses rajtolására, de a csapat ígérete szerint cserébe rengeteg információt kapunk majd az elkövetkezendő hónapok során.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)