Hirdetés

Ajándékokkal kér elnézést a GameStop

|

Mégsem járnak rosszul a PC-s Deus Ex vásárlói, mert az üzletlánc szeretné visszanyerni a bizalmukat.

Hirdetés

A Square Enix a hét közepén kellemetlen helyzetbe hozta az amerikai GameStop üzletláncot, az pedig a lehető legszerencsétlenebb módon reagált rá. Az ügy központjában az augusztusi GameStar hasábjain tesztelt Deus Ex: Human Revolution áll.

Történt ugyanis, hogy a kiadó anélkül, hogy ez előre jelezte volna, OnLive kuponokat helyezett el a játék alap PC-s kiadásának dobozában, aminek sokan örültek, hiszen így lényegében kétszer kapták meg a játékot egy áráért. Csak épp azzal nem számolt senki, hogy a GameStop versenytársként kezeli az OnLive szolgáltatást, hiszen maga is hasonló, felhő alapú technológián dolgozik. Amikor a menedzsment értesült arról, hogy mi rejlik a játék dobozában, minden üzletvezetőnek utasításba adta, bontsa fel a csomagolást és távolítsa el, valamint semmisítse meg a kuponokat. A vásárlók ezt nem nézték jó szemmel, a történet pedig hamar szárnyra kapott, s amikor már a tömegmédia és foglalkozni kezdett vele, akkor pánikszerűen lekapkodták az összes dobozt a polcokról, valamint törölték a normál PC-s kiadást a honlapról is. Talán így kellett volna először tenni, s akkor nem fújna rájuk számtalan vásárló, akiket a minap egy emailt kaptak az ügy kapcsán.



Ebben a GameStop feje, Paul Raines személyesen kér elnézést az általuk okozott kellemetlenség miatt, s mindenkinek, aki OnLive kuponjától megfosztva vette át Deus Ex: Human Revolution példányát egy-egy 50 dollár értékű kupont ajánlott fel, továbbá egy egyet fizet, kettőt kap lehetőséget is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)